Közleményében Blinken kiemelte, hogy a felek őszintén törekszenek a kapcsolatok normalizálására és a két állam közötti konfliktus megoldásán dolgoznak.
„Karnyújtásnyira van a megállapodás” – fogalmazott Blinken, aki már a héten korábban úgy vélte, a Baku és Jereván közötti párbeszéd a dél-kaukázusi régió békéjének a kulcsa.
Hegyi-Karabah örmény katonai támogatással 1994-ben vált ki Azerbajdzsánból több évig tartó háború után. A két szomszédos kaukázusi ország 2020 októberében háborút vívott egymással. A csaknem 7000 emberéletet követelő hathetes harcoknak – amelyek során Azerbajdzsán jelentős területeket foglalt vissza – az orosz közvetítéssel 2020. november 10-én megszületett tűzszüneti megállapodás vetett véget.
Borítókép: Shutterstock.