2024. 05. 06. Hétfő Ivett, Frida napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Vezércikk 21:10

Külföld

Az amerikai Képviselőház elnöke először beszélt Joe Biden elleni eltávolításai eljárása lehetőségéről

Az amerikai Képviselőház republikánus elnöke szerint Joe Biden elnök és családjának pénzügyi körülményeit ki kell vizsgálni, és ez akár az elnök eltávolítására irányuló eljárást is eredményezhet.

  • Az amerikai Képviselőház elnöke először beszélt Joe Biden elleni eltávolításai eljárása lehetőségéről

Kevin McCarthy kedden a törvényhozás épületében újságírók előtt kijelentette, hogy a képviselőházi bizottság folytatja vizsgálatát az elnök családjához érkező külföldi pénzekkel kapcsolatban, aminek a végére kell érni, és ez az "eltávolítási eljárás (impeachment inquiry) szintjére emelkedhet".

A politikus először hétfőn egy televízióinterjúban említette meg az eljárás lehetőségét a jelenleg zajló kongresszusi vizsgálattal összefüggésben, amikor úgy fogalmazott, hogy "csak az információ útját követik".

A demokraták szerint semmilyen bizonyíték nem áll rendelkezésre az elnök meg nem engedett tevékenységére. Jaime Harrison, a Demokrata Párt vezető testülete, a Demokrata Nemzeti Bizottság (Democratic National Committee) elnöke a képviselőházi elnök szavaira úgy reagált, hogy a "Képviselőház igazi elnöke Donald Trump, és bebizonyosodott, hogy a képviselőházi többség is csak a 2024-es választási kampány egy meghosszabbított karja".

Karine Jean-Pierre, a Fehér Ház szóvivője keddi sajtótájékoztatóján annyit mondott az elnök elleni esetleges eltávolítási eljárásra irányuló kérdésre, hogy "politikai elterelés", ami nem élvezi az emberek, de a képviselőházi republikánusok többségének támogatását sem.

A Kongresszus alsóháza, a Képviselőház republikánus vezetésű felügyeleti bizottsága jövő hétfőn az elnök családja elleni feltételezésekről zárt ajtók mögött hallgatja meg Devon Archert, Hunter Biden, korábbi üzlettársát. A testület a múlt héten nyilvános ülésen az adóhatóság két nyomozóját hallgatta meg, akik többi között a Biden-család tagjaihoz évekkel ezelőtt állítólag külföldről érkező milliós összegekről beszéltek eskü alatt.

Chuck Grassley republikánus szenátor a múlt héten nyilvánosságra hozott egy, a Szövetségi Nyomozó Iroda (FBI) birtokában lévő feljegyzést egy informátor állítólagos bejelentéséről, ami szerint a jelenlegi elnök megvesztegetési pénzt fogadott el attól az ukrán energiacégtől, a Burismától, amelynek igazgatótanácsában fia Hunter Biden is tag volt.

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Szijjártó Péter: Kölcsönös tiszteletre épül a magyar-bajor kapcsolat + videó

Szijjártó Péter: Kölcsönös tiszteletre épül a magyar-bajor kapcsolat + videó

A miniszter hozzátette: "Az elmúlt évek válságaira a magyar gazdaság politika rendre sikeres válaszokat adott, ennek eredményeként tért vissza a magyar gazdaság növekedési pályára, ennek eredményeként döntünk folyamatosan beruházási, export és foglalkoztatási rekordokat, ennek hatására tudtuk visszanyerni versenyképességünket."
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!