2024. 12. 21. Szombat Tamás napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 15:00

Külföld

Átszakadt a front Donyeckben

Egymás után esnek el az ukrán települések Donyeckben. Teljes pályás letámadásban az oroszokok, miközben tömegesen dezertálnak az ukránok.

  • Átszakadt a front Donyeckben

Elfoglalta az orosz hadsereg a Donyecki régióban található Mamrivka települést – közölte hétfőn az orosz védelmi minisztérium. A TASZSZ orosz katonai forrásokra hivatkozva azt jelentette, hogy 

az ukrán csapatok feladták állásaikat az ugyanebben a régióban található Krasznohorivkában.

 Vitalij Gancsev, Harkiv megye Moszkva által kinevezett elöljárója ugyanennek a hírügynökségnek azt mondta, hogy hogy Szvatove és Kupjanszk irányában az orosz erők egyre jobban visszaszorítják az ukrán hadsereget, az Oszkil folyó bal partja mentén mélyen behatolva azok állásaiba. Már Pokrovszk is végveszélyben.

A hétfői hadijelentés 

a hat ukrajnai frontszakasz közül négyen számolt be orosz előretörésről.

 Donyeckben 13-ban, Kurszk megyében pedig háromban nevezte meg az orosz erők által visszavert ellentámadások és támadások számát. A „különleges hadművelet” övezetében a moszkvai összegzés szerint több mint kétezer ukrán katona esett el vagy sebesült meg súlyosan, Kurszk irányában pedig mintegy 240.

A helyi hatóságok az orosz ellenőrzés alá került ukrajnai területek és az Ukrajnával határos orosz régiók több más településéről is jelentettek hétfőn ukrán tüzérségi és dróntámadást.

Az orosz beszámoló az Ukrajnában az elmúlt nap folyamán megsemmisített ukrán katonai célpontok és haditechnikai eszközök között sorolt fel egyebek között 11 lőszerraktárt, egy harckocsit, kilenc páncélozott harcjárművet, négy nyugati gyártmányú 155 milliméteres önjáró és három vontatott tarackot, két francia HAMMER irányított légibombát, HIMARS sorozatvetők négy rakétáját, valamint 45 drónt. Az orosz védelmi minisztérium szerint a Kurszk megyébe betörő ukrán erők az elmúlt nap folyamán egyebek között két harckocsit és 11 páncélozott harcjárművet veszítettek.

A Moszkvában kiadott tájékoztatás értelmében az ukrán fél az augusztus 6-án indított támadás során több mint 11 400 embert, 89 harckocsit, 42 gyalogsági harcjárművet, 74 páncélozott személyszállító járművet, 635 páncélozott harcjárművet, 371 gépkocsit, 85 tüzérségi löveget és 24 sorozatvetőt veszített.

Ha ez nem volna elég,

 ezzel párhuzamosan tönkrement a harci morál az ukránoknál, tömegesen dezertálnak, 

nem akarnak meghalni a semmiért.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Reagálás Orbán Viktor évértékelőjére + videó

Reagálás Orbán Viktor évértékelőjére + videó

Boros Bánk Levente, a Nézőpont Intézet politikai elemzési igazgatója és Szikra Levente, az Alapjogokért Központ vezető elemzője a HírTV stúdiójában értékelte Orbán Viktor miniszterelnök szombati nemzetközi sjatótájékoztatóját.
Emelkedett a magdeburgi tragédia áldozatainak száma

Emelkedett a magdeburgi tragédia áldozatainak száma

Ötre emelkedett a németországi Magdeburgban, egy karácsonyi piacon péntek este történt gázolásos merénylet halálos áldozatainak száma, és több mint 200-an sérültek meg - jelentette be szombaton Reiner Haseloff, a Szász-Anhalt tartományi kormány vezetője.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Nem kímélték az ukrán drónok Tatárföld fővárosát

Nem kímélték az ukrán drónok Tatárföld fővárosát

Ukrán drónok épületeket rongáltak meg és evakuálásra kényszerítették a hatóságokat Kazanyban, az ukrán határtól mintegy ezer kilométerre fekvő közép-oroszországi városban - közölték helyi tisztviselők szombat reggel, hozzátéve, eddig nem érkezett jelentés áldozatokról.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!