2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Radar 17:30

Külföld

Apja alapította a Hamaszt, ő azonban 10 évig jelentett a terrorszervezetről

A Zöld Herceggel készített interjút az Echo TV a hétvégén tartott budapesti migrációs csúcson. Moszab Hasszán Juszefet 17 évesen szervezte be az izraeli belbiztonsági szolgálat azért, hogy a Hamasz ellen kémkedjen. A fiatal 10 éven át szerzett információkat a Hamaszról, amelyek révén sok életet sikerült megmenteni.

  • Apja alapította a Hamaszt, ő azonban 10 évig jelentett a terrorszervezetről

Egészen belülről látta a Hamasz működését Moszab Hasszán Juszef. Apja Shejk Hasszán Juszef volt az egyik alapítója a Gázát uraló, de Ciszjordániában is aktív Hamasznak, amit Izrael mellett az Egyesült Államok és az Európai Unió is terrorszervezetnek minősített.

„Az apám az egyik alapítója volt a Hamasz terrorista szervezetnek. Ezért rátekintésem volt erre a világra, ebben nőttem fel, ezt a fajta mentalitást örököltem már gyerekkoromtól kezdve” – mondta Moszab Hasszán Juszef.

A fiatalt 17 évesen „Zöld Herceg” kódnéven szervezte be az izraeli belbiztonsági szervezet, a Sin Bét. Tíz évig szolgáltatott információkat a Hamaszról, amely révén – izraeli közlés szerint – számos öngyilkos merényletkísérletet és gyilkosságot sikerült megakadályozni, számos életet megmentve ezzel. Életére a terror ugyanúgy rányomta a bélyegét, mint a családi kötelékek megszegése, az árulás, és az ebből következő kiközösítés. Életéről és a Hamasz világáról a hétvégén Budapesten rendezett migrációs konferencián tartott előadást. Itt készített vele interjút az Echo TV.

„A Hamasz egy nagyon erőszakos szervezet, amely nagyon sok ember haláláért felelős. A Hamasz sötétséget hozott az életünkbe, legyen szó a családomról, a népemről vagy az egész világról. Hosszú listát lehetne készíteni azokról az okokról, amelyek megmagyarázzák, hogy miért léptem ki, azaz miért léptem ki ebből a sötét valóságból” – tette hozzá. Juzsef.

A családja és nemzete által is árulónak tekintett Moszab Hasszán Juszefet 2007-ben keresztény hitre tért és az Egyesült Államokban kért menedékjogot.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz

Szijjártó Péter: a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz

Az idei európai parlamenti (EP-) választáson újra döntést kell hozni a háború vagy béke kérdésében, márpedig a béke színe a narancs, a béke neve Fidesz - jelentette ki a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!