Reinhard Marx a gyermekek és fiatalkorúak sérelmére az egyház férfi tagjai által a második világháború óta elkövetett szexuális visszaélésekről készített tanulmány bemutatóján kiemelte: szégyelli magát azért, hogy az egyház szemet hunyt a bűncselekmények felett és eltussolta őket, és bocsbocsánatot kér ezért a kudarcért és az áldozatoknak okozott fájdalomért.
Mint mondta, az egyházi intézményrendszer, a püspökök és a papok védelmében túl sokáig nem vettek tudomást a gyermekek és fiatalkorúak elleni szexuális zaklatásokról, és tétlenül nézték olyan hatalmi szerkezetek kialakulását, amely kedvez az erőszaknak és a visszaéléseknek.
Azonban a püspöki konferencia megbízásából elkészített tanulmány fordulópont az egyház történetében, és nem csak Németországban, emelte Marx. Jelezte, hogy szerkezeti változások következhetnek az egyházi intézményrendszerben.
13 éven alattiak, kétharmaduk fiú
A szeptember közepén már kiszivárogtatott tanulmány megállapításai szerint 1946 és 2014 között 1670 pap 3677 gyermek- vagy fiatalkorú áldozatot bántalmazott.
Harald Dreissing, a kutatás koordinátora a bemutatón aláhúzta, hogy az adatok a becslések alsó határát jelzik, azt jelentik, hogy az elkövetők és az áldozatok száma biztosan nem alacsonyabb.
Az áldozatok jellemzően 13 éven alattiak, csaknem kétharmaduk fiú, többségük sérelmére sorozatosan, általában 15 hónapot meghaladó időn keresztül követtek el szexuális visszaéléseket egyházi személyek, jellemzően 30 éven feletti emberek. A bűncselekmények helyszíne általában az elkövető magán-, vagy szolgálati lakása volt.
A többi között egyházi levéltárak adatain alapuló kutatásnak nincsenek büntetőjogi következményei, az elkövetőket nem nevezték meg, és nem vizsgálták az egyház női tagjainak, például a katolikus gyermekotthonokban szolgáló apácák tevékenységét.
Életben tartották a témát
Heiner Keupp, a 27 egyházmegyére kiterjedő kutatási programra szervezett tudományos konzorcium egyik vezetője, a müncheni Ludwig Maximilians egyetem szociálpszichológusa a Deutschlandfunk országos közrádiónak elmondta, hogy munkájuk nem nevezhető a visszaélések feltárásának. A püspöki konferencia felkérése csak az adatok anonimizált rögzítésére vonatkozott.
Hangsúlyozta, hogy a visszaélések ügye nem az egyház kezdeményezésére került napirendre, hanem annak hatására, hogy sok aktív és bátor érintett nyomás alá helyezte az egyházat és életben tartotta a témát.
Hozzátette, hogy meg kell nyitni az egyházi levéltárak aktáit és be kell vonni külső, független szakértőket, követve az amerikai Pennsylvania állam példáját, ahol az ügyészség irányításával vizsgálják a katolikus egyházban történt gyermekbántalmazásokat.
A püspöki konferencia fuldai tanácskozásán nyilvánosságra hozott kutatási jelentés szerint az egyház a papok bűnösségét nagyobb veszélynek tartotta magára a papságra, mint a gyerekekre nézve, ezért az intézményrendszeren belül felfedezett visszaélések ügyében általában csak fegyelmi eljárást indítottak, és áthelyezték a bűncselekmény elkövetőjét.
