2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Sissi zsiráfjától a biodómig 03:00

Külföld

A kilépés módja most már a briteken múlik

Elfogadták az EU állam- és kormányfői a brexitről szóló megállapodást. A brüsszeli csúcstalálkozó résztvevői két dokumentumot hagytak jóvá. Az egyik egy rövid politikai nyilatkozat, ami az Egyesült Királyság és az EU jövőbeli kapcsolatát vázolja, a másika brexit pontos feltételeit taglalja. A szigetországnak 2019. március 29-én kell kiválnia az EU-ból, de ehhez még a brit parlament hozzájárulása is kell, ott viszont még inog a támogatás.

  • A kilépés módja most már a briteken múlik

Másfél év tárgyalássorozata után született meg novemberre egy közel 600 oldalas dokumentum. Ezt az egyezségtervezetet pedig vasárnap az Egyesült Királyság és 27 uniós tagállam elfogadta. Lett volna mit ünnepelni, mégsem tették a vezetők, hiszen az Európai Unió történetében először egy tagállam elhagyja az európai közösséget.

„Jó egyezség, de szomorú egyezség. A megállapodás jó, de a brexit egy szomorú esemény az Európai Unió számára. A jövő majd eldönti, hogy helyes volt-e. Mindenesetre ez a megállapodás a lehető legjobb, amit el lehetett érni” – nyilatkozta Jean-Claude Juncker.

A soron kívüli brüsszeli csúcstalálkozón az uniós vezetők elfogadták a kialkudott szöveget. A megállapodás értelmében az Egyesült Királyság ugyan formálisan elhagyja az EU-t, de egy két éves átmeneti időszak következik, ezen idő alatt kell megegyezniük a feleknek a teljes szétválás utáni viszonyrendszer részleteiről.

Theresa May két sikert könyvelhet el eddig: saját kormányán átvitte a javaslatot, és vasárnap megkapta a tagállami vezetők jóváhagyását is. December elején azonban meg kell szereznie a brit parlament támogatását is ehhez, és ez nem garantált: a kormánypárt, a konzervatív párt több tucat képviselője nem elégedett az egyezséggel, mert szerintük nem biztosított a szigetország teljes elszakadása, mert a vámunió és az egységes piaci tagság részben fennmarad egy ideig.

Ha elbukik a megállapodás a Westminsterben, akkor Theresa May is bukhat, az pedig előre hozott választásokat, esetleg a brexitről szóló új népszavazás kiírását jelentheti, vagyis politikai káoszt.

„Egy tárgyaláson nem lehet elérni mindent. Azt kell meghatározni, hogy mik a tárgyalófél elsődleges érdekei, és azokhoz ragaszkodni kell. Más területeken viszont kompromisszumot kell kötni, hogy az elsődleges célok megvalósulhassanak. Azt hiszem, ezt a britek megértik. Amikor a megállapodást megismerik, rá fognak jönni, hogy ez egy jó egyezség, a nemzeti érdekeknek megfelelő” – nyilatkozta a brit miniszterelnök.

A kilépés módja tehát a briteken múlik, az EU viszont jelezte, az alku újratárgyalása már nem lehetséges. Ha a brit parlament leszavazza, a szigetország megállapodás nélkül lép ki, ami beláthatatlan gazdasági károkat okozna.

Fekete vasárnapnak nevezte a brüsszeli aláírást Orbán Viktor is, aki szerint a britek távozása nemcsak nekik lesz komoly veszteség, hanem a magyaroknak is: az EU költségvetésében ezzel kevesebb pénz marad.

„Ha a britek maradtak volna, a következő években Magyarországnak is több pénz jutott volna az EU költségvetéséből. A második dolog, hogy a britek ügyébe ne avatkozzunk be, ők majd hoznak erről egy döntést, és hogy ez brit szempontból jó-e ez nekik, ezt is zárójelbe tehetjük. A másik érdekünk az lett volna, hogy minél inkább meg tudjuk védeni azoknak a magyaroknak az érdekeit, akik Angliában dolgoznak. Ez a célunk teljesült, ez sikerként – ha a fekete vasárnapon lehet egyáltalán sikerről beszélni –, elmondhatjuk, hogy azok a családok, azok a magyarok, aki ma Angliában dolgoznak, azok biztonságban vannak, az ő helyzetük nem romlott” – jegyezte meg a magyar miniszterelnök.

Az Egyesült Királyságnak március 29-én kell elhagynia az Európai Uniót. Ha a brit parlament jóváhagyja, akkor a kilépés feltételeiről jövő év elején az Európai Parlament is szavaz, majd arról hivatalosan is voksolnak az unió állam- és kormányfői. A végső megerősítéshez a 27 tagállamból legalább 20-nak kell igent mondania, úgy, hogy ez a 20 ország az EU népességének legalább 65 százalékát képviselje.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!