2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Külföld

Áder János Kambodzsában - 2021-ben kölcsönösen követséget nyit a két ország

2021-ben követséget nyit Magyarország Phnompenben, Kambodzsa Budapesten - jelentette be Áder János köztársasági elnök Phnompenben, ahova háromnapos hivatalos látogatásra érkezett.

  • Áder János Kambodzsában - 2021-ben kölcsönösen követséget nyit a két ország

Az államfő tárgyalt vendéglátójával, Norodom Szihamoni kambodzsai királlyal és Hun Szen miniszterelnökkel. Áder János magyarországi látogatásra invitálta a kambodzsai királyt, aki elfogadta a meghívást, és legkésőbb 2021-ig Budapestre érkezik.

A megbeszéléseket követően a köztársasági elnök újságíróknak elmondta, hogy Budapesten és Phnompenben a diplomáciai kapcsolatok felvételének 65. évfordulóján nyitnak újra a nagykövetségek.

A magyar államfő Laoszból érkezett Kambodzsába, ahol hétfőn reggel Norodon Szihamoni fogadta, ünnepélyes keretek között. A megbeszélés után Áder János úgy fogalmazott, hogy a kambodzsai király örömmel fogadta a meghívást, miután felvetette neki, hogy magyarországi látogatását kösse össze a Budapesti Tavaszi Fesztivállal. Megjegyezte, hogy Norodon Szihamoni többször járt Magyarországon abban az időben, amikor még Csehszlovákiában folytatta művészeti tanulmányait.

A köztársasági elnök másfél órás megbeszélést folytatott Hun Szen miniszterelnökkel, aki az utóbbi fél évben többször járt Magyarországon.

Amikor nyáron Orbán Viktor miniszterelnökkel találkozott Budapesten, abban állapodtak meg, hogy ha Kambodzsa nagykövetséget nyit Budapesten, akkor Magyarország is nagykövetségi szintre emeli jelenlétét Phnompenben. A mostani megbeszélésen a kambodzsai kormányfő jelezte, hogy a diplomáciai kapcsolatok felvételének 65. évfordulóján, 2021-ben látnák célszerűnek a nagykövetségnyitást.

Áder János és Hun Szen tárgyalt arról, hogy a kambodzsai fővárosban tapasztalható népességrobbanás olyan kihívások elé állatja a phnompeni kormányzatot, amelyek megoldásában Magyarország is segítséget tud nyújtani.

Az 1979-ben véget érő, négy évig tartó, a vörös khmerek diktálta terror során felszámolták a városi, fővárosi lakosságot, az embereket falvakba deportálták, vagy kivégezték. Pnnompen lakossága mindössze 70 ember volt 1979-ben, amikor a diktatúra véget ért. Most 2 millióan lakják a várost, ezzel a robbanásszerű népességnövekedéssel azonban sem a közlekedési infrastruktúra, sem a hulladékgazdálkodási megoldások, sem a szennyvíztisztítási módozatok nem tudnak lépést tartani.

Az államfő tájékoztatása szerint a kambodzsai miniszterelnök, aki októberben a budapesti víz világtalálkozón is részt vett, számos, országa számára hasznos szennyvíztisztítással kapcsolatos technológiát látott Magyarországon. Mostani megbeszélésükön azt vizsgálták, hogy milyen pénzügyi konstrukcióban lehetne Magyarország Kambodzsa segítségére.

Áder János úgy látja, hogy magyar részről a segélyhitelprogram nyújtása lehet megoldás, amelynek során - mint mondta - "magyar tudástőkét exportálunk hitel fejében". A tárgyalófelek, ahogyan azt a köztársasági elnök hangsúlyozta, ezt a megoldást előnyösnek ítélik.

"Magyarország számára fontos, hogy leteszi névjegyét a társégben, a magyar szaktudást megismerik, elismerik" - szögezte le az államfő.

Áder János hangsúlyozta, hogy tárgyalásain a Magyarországon tanuló kambodzsai ösztöndíjasokról is szó volt, akiknek nagyon jó véleménye van a magyar felsőoktatás színvonaláról. A magyar köztársasági elnök felvetette: érdemes lenne szorgalmazni, hogy a magyarországi tanulmányokat választó diákok érdeklődésüket kapcsolják össze olyan szaktudás megszerzésével, amely Kambodzsa számára, az ország infrastrukturális fejlődése szempontjából előnyös.

 

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!