2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Vezércikk 21:00

Külföld

A vallások közötti megbékélést hirdette Ferenc pápa Bagdadban

  • A vallások közötti megbékélést hirdette Ferenc pápa Bagdadban

Az iraki keresztény közösség sorsáról és a békés együttélésről beszélgetett Ferenc pápa Nedzsefben az iraki síiták legbefolyásosabb vezetőjével. A katolikus egyházfő ugyanezen a napon Bagdadban mutatott be misét, vasárnap pedig már Moszulban, az Iszlám Állam elleni iraki hadműveletek során lerombolt katedrálisban tartott istentiszteletet. Ferenc pápa pénteken négynapos látogatásra érkezett Irakba.

Ferenc pápa a békét szimbolizáló galambot engedett a levegőbe Moszulban. Abban a katedrálisban, amely 2016-ban rongálódott meg súlyosan, amikor az Iszlám Állam áttette székhelyét a városba. A katolikus egyházfő négynapos látogatásán több olyan iraki országrészbe is elment, amelyet korábban a terrorszervezet tartott ellenőrzése alatt. A keresztények azok között voltak, akiket az Iszlám Állam milicistái 2014 után üldöztek.

Az ókori Mezopotámiára, valamint az Iszlám Állam kegyetlenkedéseire utalva Ferenc pápa azt mondta, barbár csapás érte a civilizáció bölcsőjét.

Az egyházfő nem sokkal korábban Ali asz-Szisztáni síita nagyajatollahhal találkozott. A történelmi jelentőségűnek tartott találkozóra Szisztáni otthonában került sor zárt ajtók mögött. A beszélgetés kiemelt témája az iraki keresztény közösség sorsa és a békés együttélés volt. Szisztáni a találkozó után azt írta: az iraki keresztényeknek békében és biztonságban kell élniük, és az ország többi polgárához hasonlóan rendelkezniük kell az összes, alkotmányban biztosított alapjoggal.

Nedzsefi látogatását követően Ferenc pápa az ősi sumér városba, Urba utazott, ahol a békét hirdette. "A világnak nem győztesekre és legyőzöttekre van szüksége, hanem testvérekre - üzente híveinek Ferenc pápa.

A keresztény hívek alig tudták szavakba önteni boldogságukat a látogatás után.

Az iraki miniszterelnök bejelentette, hogy március 6-át a türelem és az együttélés napjává nyilvánítják Ferenc pápa történelmi jelentőségű látogatása miatt.

A vallási vezető pénteken érkezett négynapos, történelmi jelentőségűnek tartott látogatásra Irakba, ahol előtte még nem járt katolikus egyházfő. Biztonságát több ezren vigyázzák, és látogatása miatt új ellenőrzőpontokat állítottak fel az iraki fővárosban.

Irakban 1947-ben nagyjából ötmillió keresztény élt, 2015-re számuk néhány százezerre apadt. A 38 milliós Irakban a hivatalos adatok ma 590 ezerre teszik a keresztények számát.

Azbej Tristan államtitkár úr ma személyesen találkozott Moszulban Ferenc pápával, az Iszlám Állam fanatikusai által lerombolt helyi templom előtt, ahol a Szentatya imát tartott az iraki üldözött keresztény közösségekért.

AZ államtitkár úr nem csak a Hungary Helps Program vezetőjeként, hanem a 15 milliós magyarság képviseletében számolt be Őszentségének az üldözött keresztényeket segítő magyar misszióról, melyet Ferenc pápa megáldott.

A koronavírus-járvány ellenére a templomot megtöltötték a hívek, maszk nélkül énekeltek a kórus tagjai és Ferenc pápa sem viselt védőmaszkot. Az egyházfő prédikációjában emlékeztetett: boldogok az üldözöttek, a gyászolók és a szegények.

 

"A történelmi iraki pápai látogatáson nemcsak a Hungary Helps - Magyarország segít program vezetőjeként vettem részt, hanem a 15 milliós magyarságot képviselve találkoztam Ferenc pápával az Iszlám Állam dzsihadistái által porig rombolt templom előtt, Moszulban, a meghívott vendégek közül elsőként. Áldást kértem és kaptam a Szentatyától az üldözött keresztényekért folytatott missziónkra." - olvasható ‎Azbej Tristan Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében.

HírTV, MTI, Facebook

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!