A Pokol Párizsban

A világ egyik legfontosabb konzervatív napilapja, a Le Figaro ismételten súlyos, de nagyon is valósághű riportban számolt be a Párizs 18. kerületében (Butte-Montmartre) kialakult tarthatatlan helyzetről.

A Le Figaro mellett számos francia médiafelület, a liberális Le Monde napilap, más újságok (pl. a Le Parisien) és televíziók is visszatérően beszámolnak a helyzetről, a közösségi média pedig érthető okok miatt nagyon sokat foglalkozik a témával.

A közösségi hálókon elsősorban az ott élő emberek próbálják a hatalom figyelmét felhívni arra, hogy a jelenlegi bevándorláspárti francia kormányzat képtelen emberhez méltó körülményeket fenntartani a lakóhelyükön. 

A világhálón még elérhető, összegyűjtött képek, videók alapján is elég egyértelmű, hogy a helyzet rendkívül súlyos Párizs egykoron szebb napokat látott 18. kerületében (arra ugyanis lehet számítani, hogy a közösségi médiumok balliberális cenzorai ezeket a videókat hamarosan letiltják).

Pedig itt van a Montmartre világhírű művésznegyede, a XIX. és XX. századi festészet fellegvára, Toulouse-Lautrec, Van Gogh, Modigliani, Picasso egykori lakhelye és törzshelye, a világ egyik leglátogatottabb kabaréja, a világhírű Moulin Rouge.

De itt található Párizs egyik legnagyobb bazilikája is, a Sacré Cœur, a mai napig a francia főváros egyik szimbólumának tekinthető, már messziről kimagasló, 83 méter magas katolikus szentély.

Megdöbbentő, ahogy ez a negyed megváltozott az elmúlt alig 5-10 évben. Elég csak egy online utazási tanácsadó blogot elolvasni ahhoz, hogy

"turistaként meg se forduljon senki fejében, hogy a környéken szálljon meg."

A voyage.linternaute.com fóruma lebeszél erről, és a negyed nagy részét no-go zónaként írja le.

A Barbès, a Stalingrad vagy a Porte de la Chapelle a legneuralgikusabb pontjai a kerületnek.

A helyzetet csak súlyosbítja, hogy az itt található migráns sátortáborok állapota minden nap romlik, holott felszámolásukra csak 2015 és 2017 között 34 esetben tettek kísérletet, azóta kéthavonta, eredménytelenül.

A Porte de la Chapelle Párizs egyik fontos belépő kapuja, ahová biztonsági okok miatt már nem megy ki sötétedés után a taxi, sőt, meg sem áll ott. Jean-Pierre Jeunet, a világhírű „Amélie csodálatos élete" (Fabuleux Destin d'Amélie Poulain) című film rendezője nem Párizsban forgatja a nagysikerű film 20. évfordulója alkalmából készülő dokumentumfilm-változatot, hanem vidéken.

A rendező erről csak annyit mondott, hogy Párizs undorító lett. 

Pedig az eredeti Amélie-film számos helyszínét forgatták a 18. kerületben, igaz, 20 évvel ezelőtt. A baloldali Libération - egy interjúrészletet idézve - hangsúlyozta, hogy Jeunet-nek kizárólag az nem tetszik Párizsban, hogy mindenütt építkezések vannak... 

A 18. kerületnek az a része is, ahol többek között az Amélie-t is forgatták, az itt élők szerint már évek óta maga a pokol, egy olyan negyed, amely nagyon súlyos nehézségekkel küzd - fogalmaztak a kerületi önkormányzati képviselők nemrégiben a Le Parisien című napilapnak.

A tiltott cigaretta árusításából élő migránsok szállítmányaikat, egy-egy „csík" (karton) cigarettát hol a fák tövében, hol az utcasarkokon álcázva rejtik el.  

A migráns hátterű kábítószerárusok pedig folyamatosan zaklatják a járókelőket. A Le Parisien írta meg azt is, hogy az ott lakó Emeline szerint „a migránsok rendkívül agresszívak, a nap bizonyos óráiban a környék utcái, közterei járhatatlanok, lépten-nyomon illegális árusokkal találkozhatunk". 

"De a legdurvábbak a szerdai és szombati piacnapok, a nyomor piacai, ahogy az itt élők nevezik. Éjjel-nappal folyik az árusítás, drogdílerek lepik el a környéket, a gyerekeket ki sem engedjük már az utcára "

- teszi hozzá egy itt élő nő, és megerősíti, hogy a felnőtteknek is, különösen a nőknek komoly kihívás pusztán egyedül az utcára kimenni.

2015, a fordulópont: kábítószer tiltott árusítása és prostitúció

Az első komolyabb migránstáborok 2015-ben alakultak ki, azóta indult meg a tiltott árusítás, a kábítószer-kereskedelem, -fogyasztás és a prostitúció is. 

Már ki se merek nézni az ablakon, akkor sem, amikor éjszaka üvöltözést hallok - mondja egy másik itt élő, Sabine a Le Figarónak.

A negyed a kábítószerfüggők egyik „belövő állomása" lett – teszi hozzá, kiemelve ő is, hogy ez 2015 óta van így, és a függők mind a migránstábor lakói. Egy jobb élet reményében jöttek ide, most a kábítószer poklába kerültek.

A kábítószertől teljesen elveszítik józan eszüket, megvadulnak, az éjszakák egyszerűen kibírhatatlanok".

Ahogy az Origo is beszámolt róla, a crack-kokain, amely ebben a negyedben különösen elterjedt kábítószer, a kokain egy olyan olcsóbb, szintetikus változata, amelyet leginkább pipában szívnak el, azonnali erős eufóriát („flash") okoz, viszont csak rövid ideig hat.

Épp ezért a függők gyakran nyúlnak a szerhez. A nagyon erős és gyors pszichikai függőség mellett súlyos skizofréniát, agressziót válthat ki a megvonás, ezért is van az, hogy ezt a kábítószert mindenütt az erőszak kíséri. Egy adag 20 euróba kerül, ehhez pedig nagyon gyakran csak bűncselekmény elkövetésével juthatnak hozzá a függők.

A nők nem mernek kimenni az utcára; a szocialista főpolgármester csak ígérget, de nem tesz semmit

Pierre Liscia, a kerület konzervatív önkormányzati képviselője arra hívta fel a figyelmet, hogy „a párizsi szocialista főpolgármester, a spanyol származású Anne Hidalgo az ígérgetésen kívül semmit sem tesz a helyzet megoldása érdekében".

Különleges zónának számít a La Chapelle metrómegálló és környéke, ahonnan lényegében eltűntek a nők, tekintettel arra, hogy

folyamatos támadásnak, szexuális zaklatásnak voltak kitéve. És gyakran egyszerűen megverik őket.

A megtámadott nők már 2017-ben, tehát két éve petícióban tiltakoztak a bevándorláspárti szocialista főpolgármesternél, de azóta sem történt semmi, azon kívül, hogy a petíció komoly polémiát váltott ki a politikailag korrekt beszéd képviselőinél, azaz a balliberális médiumok egyes dolgozóinál, akik amiatt tiltakoztak, mert szerintük a petíció „külföldi származású fiatal férfiak ellen" irányult, és ez helytelen.

Érdemes egy pillanatra itt megállni. 

A metróállomás környékén élő nők hivatalosan tiltakoznak az ellen, hogy folyamatosan zaklatják, megtámadják őket a metrókijáratoknál szédelgő narkósok, munkanélküli migránsok, a metróból kijövet ellopják táskáikat, vagyontárgyaikat, molesztálják őket. A balliberális sajtó pedig a tiltakozó nőket kritizálja, mondván, hogy a petíciójuk a fiatal (illegális) bevándorló férfiakat támadja!

De hát ez egészen elképesztő, valódi fordított világ. Nem szabad tiltakozni, ha sérelem ért, ha meg akartak erőszakolni, esetleg ellopták az órádat, a nyakláncodat, mert az a migránstáborok lakói ellen irányul! Egy ott élő nő, Solange, elmondta a Le Figarónak, hogy „semmi sem változott a petíció óta. A járdát kiszélesítették, így a gyalogosoknak több területük van, ami szerencsés abból a szempontból, hogy a korábbi szűk járdán a nők állandóan támadásnak voltak kitéve, a táskáikat kifosztották, zaklatták őket".

De ettől még nem tűnt el az alapvető probléma.

„Egyszerűen annyit kellene tenni - teszi hozzá dühösen -, hogy „a szabályokat betartatják mindenkivel, és aki nem ezt teszi, azt megbüntetik". 

"Nem lenne szabad, hogy a kerületünk egy no-go zóna legyen - nyomatékosította álláspontját."

Kiskorú és marokkói, tehát joga van Franciaországban maradni

A környéken mindenki ismeri Brahimot, becenevén „Marlborót". 

A néhány hónapja illegálisan érkezett marokkói státusza rendezetlen, a Le Figarónak elmondta, hogy napi 15 euró bevétele van csempészcigaretta árusításból, ebből él. Elmondása szerint „kiskorú marokkói, joga van tehát Franciaországban maradni". Marokkói papírjai alapján 16 éves, fizikumát tekintve pedig inkább 25-30 év közötti.

Amikor erre utal a Le Figaro riportere, Brahim ironikusan elneveti magát, tisztában van vele, hogy papírjai hamisak. Ennél kevésbé vicces az, amit az utcában levő kiskereskedés üzemeltetője, Mourad mesélt az újságíróknak.

Évek óta fáradhatatlanul küzd azért, hogy jobb legyen a helyzet, úgy tűnik, hiába. Egyértelműen megerősítette azt, hogy a 2015-ös tömeges, ellenőrizetlen bevándorlási hullám után durvult el ennyire a helyzet a kerületben. Saját példáját hozza fel, mert ő maga is bevándorló, Algériából menekült el a terrorizmus miatt.

„Ugyanolyan papír nélküli voltam (azaz rendezetlen állapotú), mint a mostani migránsok, nyomorban, hajléktalanként éltem az utcán, de soha nem loptam, és soha nem voltam agresszív. Keményen dolgoztam és harcoltam azért, hogy kitörjek a kilátástalan helyzetemből, és hogy megtaláljam a helyem az országban" - teszi hozzá.

„Azokat viszont, akik most jöttek, nem a jó szándék vezeti. Kábítószereznek, agresszívak, és semmilyen hatóságot vagy törvényt nem tisztelnek" - közölte.

Mourad mindennap félelemmel érkezik a munkahelyére, 

naponta verbális vagy fizikai erőszak részese, az üzletében rendszeresek a lopások, a bandaháborúk, a késes, fegyveres támadások és leszámolások. Az üzlet irodájában gondosan vezeti a videokamera felvételeit, jól megfér egymás mellett a „táskalopás" vagy a „gyilkossági kísérlet". 

A rendőrségnek nincsenek eszközei, hogy segítsenek megvédeni a helyi lakókat, a migránsokat képviselő álcivil szervezetek pedig teljes mértékben az illegálisan érkezők oldalán állnak. 

Mourad szerint hiába lenne szándék a rendőrökben, hogy segítsenek, nincsenek meg hozzá az eszközeik, majd elmeséli, hogy néhány hete valódi rémálmot kellett átélnie.

Akkor egy afrikai fiatalembert szúrtak le az üzletben, aki az eladók szeme láttára vérbe fagyva halt bele súlyos sérüléseibe. Mindannyian sokkot kaptak.

„De akkor is folytatom a harcom, hogy jobb legyen a helyzet" - zárja le mondandóját, és van is miért harcolnia. Nemcsak az elviselhetetlen körülmények ellen folytat háborút, hanem a migránsokat védő álcivil szervezetek, ügynökségek ellen is, akik, mivel tiltakozni mer a kialakult helyzet miatt, fasisztának tartják, azért meg burzsoának, mert rendes munkája van.

„Napi 16 órát dolgozom hétfőtől vasárnapig azért, hogy minden nap 9 munkatársam mellett lehessek. Nem megyek szabadságra, az erőszakos cselekmények miatt a forgalmam a felére csökkent egy év alatt, mert a környékbeliek már be sem mernek jönni az üzletbe. És akkor nincs jogom, hogy a helyzet ellen tiltakozzam?" - teszi fel a nagyon is jogos kérdést.

A párizsi közlekedési vállalat, az RATP (párizsi BKV) La Chapelle metróállomásának egyik pénztárosa, Bénédicte mesélte el a Le Figarónak  - ennél a metrómegállónál vágták el a torkát két embernek is - , hogy ami ebben a negyedben történik, az rettenetes. Párizsban vagyunk, 2019-ben, nem lenne szabad ezt elszenvednünk. Lopnak, támadnak, seftelnek, és amikor elkapják őket, néhány órás őrizetbe vételt követően újra itt vannak. Semmitől sem félnek, semmitől sem riadnak vissza. Sokkal keményebb igazságszolgálgatásra lenne szükségünk - fűzi hozzá csalódottan a pénztárosnő.

Loay, iraki bevándorló viszont megtalálta a megoldást. Világéletében ebben a negyedben élt, itt nőtt fel.

Hajnalban árukihordó, délután bokszedző, este pedig egy szaúdi herceg testőre.

Ahogy fogalmazott, itt már csak a „szemet szemért, fogat fogért törvénye működik", azaz saját magának kell igazságot szolgáltatnia, ha már a rendőrség nem teszi azt meg. „A rendőrségnek nincs tekintélye itt, csak az ököljog az, ami számít. Nekünk kell rendet tenni. Nem félnek ezek a rendőröktől, és csak az erőből és a verésből értenek. Múlt héten lejöttünk ide a haverokkal, a hét legveszélyesebb embert tanítottunk móresre. Cselekednünk kellett, mert túl messzire mentek a dolgok, az élet itt valamikor egész jó volt, de »ezek« lezüllesztették az egész negyedet, tönkre tették az életünket, és mint muzulmánok is, csak szégyent hoztak ránk. Mi itt éjjel-nappal dolgozunk, ők meg ide jöttek lopni és rabolni. És amint tetten érik őket, abban a pillanatban a vallásról kezdenek beszélni, holott nincs ezeknek vallásuk. Ráadásul ramadán idején a helyzet még durvább". 

A megoldás a bevándorlás leállítása lenne

Philippe Girault, az SOS La Chapelle nevű helyi érdekvédő egyesület vezetője úgy látja, hogy a helyhatósági választásokra készülve az önkormányzat „mintha reagálni kezdene", de félő, hogy ez sem vezet megoldásra.

A megoldást a helyi lakosok szerint a bevándorlás leállítása és a jelenleg utcán élő migránsok helyzetének rendezése jelentené, de ehhez, a helyzet súlyosságát is figyelembe véve, kormányzati segítségre lenne szükség.

A jelenlegi francia kormányzat viszont azt az elvet vallja, hogy az önkormányzatok oldják meg maguk a problémát. Ez pedig egy súlyos ellentmondás, ugyanis nem az önkormányzatok, hanem a macroni bevándorláspárti kormányzati politika idézte elő a tömeges migránsbetelepítéseket Párizs 18. kerületében is. Anne Hidalgo szocialista főpolgármester legutóbb március végén intézett felhívást Macronhoz, felelőssé téve a kormányt a kialakult és megoldhatatlan helyzetért. (A konfliktushoz persze hozzátartozik, hogy a volt szocialista miniszter, jelenlegi elnök, Macron nem a szintén szocialista Hidalgot szeretné főpolgármesternek 2020-től, a következő önkormányzati választáson.)

Még mindig 1200 migráns él a negyed utcáin, sem velük, sem az ott élőkkel nem foglalkozik senki.

Egy újabb terület, amely lényegében kikerült a Köztársaság fennhatósága alól.

Origo.hu