Albert Einstein 1936-os számítása megmutatta, hogyan lehetne a Napot gigantikus távcsőként használni. Az NASA Institute for Advanced Concepts nevű tervezetében már pontos elképzelések születtek a nem is olyan távoli jövőben való kivitelezésről, így minden hihetetlenség ellenére elindult a gyakorlati megvalósítás harmadik fázisa.
A NASA negyed évszázados távlatokban gondolkodik
„Nemrég meglátogatott R. W. Mandl, és megkért, hogy tegyem közzé a számítások eredményét, melyeket az ő kérésére végeztem el, ez a feljegyzés az ő kívánságnak tesz eleget” – olvashatók Einstein egykor írt sorai a Science című folyóiratban.
Amint azt Einstein általános relativitáselmélete is sugallja, a világegyetemben lévő óriási objektumok meggörbítik a téridőt, ezzel megváltoztatva a fény útját. Az olyan teleszkópok, mint a James Webb-űrtávcső hatótávolságát lényegében ki tudjuk terjeszteni azáltal, hogy a fény Föld felé vezető útját vizsgáljuk, ezeket ugyanis elhajlítják az olyan hatalmas objektumok, mint a Nap.
Einstein rájött – bár ezt nyilvánvalóan csak Mandl kényszerítő hatására számította ki –, hogy a Naprendszer egyik régiójában fókuszálódik a Nap mögül érkező fény, miután a csillag gravitációja meghajlította. Körülbelül 550 csillagászati egységre (CsE) van a Naptól (egy CsE közel 150 millió kilométernek, a Föld és a Nap közötti távolságnak felel meg) ez a terület. Ha ide helyeznénk egy teleszkópot, akkor az extraszoláris (Naprendszeren kívüli) bolygók felszínét is vizsgálhatnánk a jelenleginél hatalmasabb űrteleszkópok nélkül is.
A teljes cikket a Magyar Nemzet oldalán olvashatják, IDE KATTINTVA!
