2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Televíziós vásárlási műsorablak

Következik:

A Hold válaszolt - Portréfilm Bay Zoltánról 10:50

Külföld

A migráció visszaszorításáról is tárgyaltak Pozsonyban

A terrorizmus elleni harcról és a migráció megállításáról is tárgyaltak Pozsonyban a visegrádi országok külügyminiszterei a török diplomácia vezetőjével. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a megbeszélésekről elmondta, hogy folytatni kell az uniós-török együttműködést.

  • A migráció visszaszorításáról is tárgyaltak Pozsonyban

Brüsszel mellett az ENSZ is ösztönzi a migrációt, és az ENSZ most már a terrorizmust is bátorítja, hiszen felcsapott terroristák védőügyvédjének is, amivel nagyon veszélyes politikát folytat - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter. 

Az MTI beszámolója szerint a magyar diplomácia vezetője erről azzal összefüggésben beszélt, hogy az ENSZ egyik emberi jogokkal foglalkozó biztosa eljárás alá akarja vonni Magyarországot, amiért a bíróságok terrorista tevékenység miatt elítélték azt az Ahmed H.-t, aki 2015-ben támadást vezényelt le a magyar határt védő magyar rendőrök ellen.

Szijjártó Péter rámutatott: a világszervezetnek fel kellene lépnie a terrorizmus és a terroristák ellen, ehelyett ennek ellenkezőjét teszi, mivel - az ilyen lépésekkel - éppen a terroristákat bátorítja.

Szijjártó Péter a Srí Lanka-i merényletekre és az Iszlám Állam halottnak vélt vezetőjének videoüzenetére utalva rámutatott: a terror ismét nagyobb veszélyt jelent, ezért minden eddiginél fontosabb a terrorizmus és a migráció elleni harc, amelyben nem lehet számítani az ENSZ-re, hiszen az ENSZ terroristák emberi jogaiért aggódik. Ezért is kulcsfontosságú ebben a harcban Törökország, amellyel eddig sikerült együttműködni a migrációs nyomás megfékezésében. A migrációs nyomás várhatóan tovább erősödik majd, hiszen Európa szomszédságában legalább 35 millió migráns áll útra készen - tette hozzá a tárcavezető.

Szijjártó Péter Törökország európai uniós csatlakozásával kapcsolatban feltett újságírói kérdésre elmondta: nem szabadna álszentnek lenni, helytelen, hogy egyes nagy országok az EU-ban erről a kérdésről mást mondanak egymás közt, és mást a nyilvánosság előtt. Kijelentette: stratégiai partnerséget kell kiépíteni Törökországgal, és nem szabad ilyen tisztességtelen játékot folytatni vele.

Miroslav Lajcák szlovák külügyminiszter, a találkozó házigazdája a Közel-Keletet nevezte meg a tárgyalások vezető témájának. Ezen belül - mint mondta - Szíria, Irán, a terrorizmus és a migráció, valamint az izraeli-palesztin helyzet is terítékre került. A szlovák vezető diplomata olyan fontos, a régióban biztonsági szempontból lényeges szerepet játszó partnernek nevezte Törökországot, amelynek hálásak, amiért betartja a migránsokról az EU-val kötött egyezményt. Hozzátette: jelenleg Törökország uniós csatlakozása politikai okokból blokkolva van, de Szlovákia szerint nem kellene leállítani a csatlakozásáról folytatott tárgyalásokat.

Tomás Petrícek cseh külügyminiszter Törökország viszonylatában az energetikai együttműködés fontosságáról tett említést, a Törökország uniós csatlakozásával kapcsolatban feltett kérdésre pedig azt mondta: a csatlakozás feltételeit teljesíteni kell.

Marcin Przydacz lengyel helyettes külügyi államtitkár úgy vélekedett: a Közel-Keletről és a Fekete-tengert érintő kérdésekről nem lehet Törökország nélkül beszélni. Ankara uniós csatlakozásáról úgy vélekedett: a Brexit után meg kellene mutatni, hogy az EU-ba be is lehet lépni, nemcsak kilépni.

Mevlüt Cavusoglu, török külügyminiszter rámutatott: Törökország már több mint hatvan éve be akar lépni az EU-ba, és soha nem mondott mást, minthogy teljesíteni igyekszik az elvárásokat. Hozzátette: tisztában vannak vele, hogy a csatlakozás folyamatát politikai akadályok blokkolják. "Ha az EU nem akar minket, el kell határoznia magát" - tette hozzá.

MTI/Hír TV 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!