2024. 10. 26. Szombat Dömötör napja
Jelenleg a TV-ben:

Ahogy éltem, úgy fogok meghalni

Következik:

A trónfosztott királyság 11:25

Külföld

A liberális Washington Post nem támogatja Kamala Harrist

Kifarolt Harris mögül a Washington Post, inkább „senkit nem támogatna” – írta meg a Mandiner. A lap kiemelte: a The Washington Post az 1970-es évek óta a demokrata jelölteket támogatta.

  • A liberális Washington Post nem támogatja Kamala Harrist

Bejelentette a Washington Post, hogy az idei amerikai elnökválasztáson nem fognak egy jelöltet se támogatni – holott 1970 óta szinte mindig kiálltak a demokrata jelölt mellett (és még egyszer sem a republikánus mellett). Ez a lépés csak a sokadik szög Kamala Harris kampánykoporsójában, ahol még egy kerítésoszlopnyi IQ is elfért.

Természetesen a Washington Post munkatársainak érdekvédelmi szakszervezete kiakadt Kamala nem támogatásán, a szervezet vezetése „mély aggodalmát” fejezte ki a döntés miatt, és kiemelték, hogy máris tapasztalják az előfizetések lemondását egyes „hűséges olvasók” részéről. 

Sajtóforrások alapján úgy tudni, hogy a Post szerkesztősége egy Kamala Harris melletti kiállást készítettek elő, ám ez végül nem került publikálásra. A döntést állítólag a lap tulajdonosa, Jeff Bezos, az Amazon alapítója hozta meg.

William Lewis vezérigazgató a döntéssel kapcsolatban így nyilatkozott: „Tisztában vagyunk azzal, hogy ez a lépés sokféleképpen értelmezhető, akár egy bizonyos jelölt hallgatólagos támogatásaként, akár másik elutasításaként, vagy mint egy felelősség elhárítása. Ez elkerülhetetlen. Mi azonban nem így látjuk. Úgy véljük, hogy ez összhangban van azokkal az értékekkel, amelyeket a Post mindig is képviselt, és amiket egy vezetővel szemben elvárunk.”

A Post korábbi főszerkesztője, Marty Baron „gyávaságnak” nevezte a döntést, amely szerinte „a demokrácia rovására megy”. Kijelentette: „Ez egy zavarba ejtően gerinctelen lépés egy olyan intézménytől, amely bátorságáról híres”.

Forrás: Mandiner

Fotó: AFP

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

A magyar külügyminiszer figyelmeztetést adott ki

A magyar külügyminiszer figyelmeztetést adott ki

A hajnali órákban újabb kiterjedt katonai műveletekre került sor a Közel-Keleten, az Iránnal szembeni támadás nyomán ismét arra kérünk mindenkit, hogy ne utazzon a térségbe - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Facebook-bejegyzésében szombaton.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Szót kell emelni Brüsszelben a magyar fiatalok sikeréért + videó

Szót kell emelni Brüsszelben a magyar fiatalok sikeréért + videó

"Most indítottuk el azt a Pannónia programot, amely program keretében az első félévben már 3000-ren részt fognak venni a világ vezető egyetemein, most is már 800 fiatal van a Harvardtól a szingapúri egyetemen keresztül Japánig, no meg persze számos európai egyetemen is." Így fogalmazott Hankó Balázs kulturáért és innovációért felelős miniszter.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!