2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Célpont

Következik:

Televíziós vásárlási műsorablak 10:05

Külföld

A legnagyobb amerikai szakszervezeti szövetség Bident támogatja

A legnagyobb amerikai szakszervezeti szövetség, az AFL-CIO Joe Bident, a demokraták várható elnökjelöltjét támogatja a novemberi elnökválasztáson a republikánus Donald Trumppal szemben - jelentette be Richard Trumka, a szakszervezeti szövetség elnöke kedden videóüzenetben.

  • A legnagyobb amerikai szakszervezeti szövetség Bident támogatja

"Joe mindig a dolgozók érdekében emelt szót és voksolt" - fogalmazott az 52 szakszervezetet és több mint 12 millió dolgozót tömörítő érdekvédelmi szervezet vezetője. Hozzátette, hogy Biden - aki korábban Barack Obama kormányzatában alelnök, azt megelőzően pedig több évtizeden keresztül szenátor volt - "politikai karrierje során végig a szerény jövedelműek, az egészségbiztosítás, a nyugdíjak védelme és a polgári jogok megóvása érdekében tevékenykedett".

A szakszervezeti vezető úgy vélekedett, hogy 2016-ban sokan Trumpra voksoltak azok közül, akik szakítást akartak "az elmúlt évtizedek elszegényítő és meggyengítő politikájával". De az elmúlt négy évben szerinte az elnök "megmutatta igazi arcát", és olyan politikát folytatott, amely "ártott" a dolgozó rétegeknek.

Trumka nem részletezte, hogy a Trump-kormányzat mely gazdasági intézkedései ártottak a dolgozóknak. Bírálta viszont az elnök járványkezelését.

Biden azonnal reagált Trumka bejelentésére. Közleményt adott ki, amelyben azt hangoztatta, hogy ő lesz "az amerikai történelem legjobb elnöke a dolgozó rétegek számára". Hozzáfűzte, hogy a járvány idején különösen fontos a szakszervezetek szerepe, mivel "azért küzdenek, hogy dolgozóik megkapják a megfelelő védőfelszereléseket, a fizetett szabadságot és a munkahelyek biztonságát".

Az AFL-CIO hagyományosan a demokratákat támogatja, így négy éve is a Demokrata Párt akkori jelöltjét, Hillary Clintont biztosította szimpátiájáról.

"Újdonság lenne, ha szakszervezeti vezetők nem demokrata párti politikust támogatnának, csakhogy a dolgozó emberek szerte az országban Trump elnök mellett állnak" - reagált Trumka bejelentésére Erin Perrine, Trump újraválasztási kampányának egyik szóvivője.

Trump négy évvel ezelőtti választási győzelméhez nagyban hozzájárultak a Pennsylvaniában, Michiganben, Wisconsinban élő munkások. Ezek azok az úgynevezett ingadozó vagy "csatatérállamok", amelyek nem hagyományosan demokratákra vagy republikánusokra voksolnak, így mindig nagy harc folyik az elnökjelöltek között a szavazatokért.

Trumka a The Washington Post című lapnak adott egyik interjújában ki is jelentette, hogy a szakszervezeti szövetség e három államra összpontosítja a figyelmét. Trump az idén - a koronavírus-járványtól függetlenül - már háromszor tett látogatást Wisconsinban.

Biden: Donald Trump egy "tökéletes kretén"

Joe Biden "tökéletes kreténnek" nevezte Donald Trumpot, amiért az  amerikai elnök a 77 éves Biden előző napi maszkhasználatán élcelődött. 

Joe Biden, az Obama-kormányzat egykori alelnöke, a demokraták várható elnökjelöltje a novemberi elnökválasztáson azt nyilatkozta kedden este a CNN hírtelevíziónak "Ez kretén, tökéletes kretén, hogy ilyesmiket beszél".  Biden kifejtette: a világ valamennyi nagy orvosa azt mondja, muszáj maszkot hordani, amikor az ember elvegyül a tömegben. Hozzáfűzte, hogy megítélése szerint csakis úgy lehet irányítani, ha az ember a saját magatartásával mutat példát. Donald Trump szokását, hogy a nyilvánosság előtt soha nem visel szájmaszkot, "macsós dolognak" nevezte.

Biden az előző napon óriási fekete szájmaszkot viselt, amikor több mint két hónap után elhagyta a házát, és hétfőn a feleségével együtt megkoszorúzott egy katonai emlékművet Delaware államban.

Joe Biden és felesége teljesen egyedül, egy operatőr jelenlétében helyezte el tisztelgő koszorúját a Delaware-ban lévő Wilmington katonai emlékművénél. Mindketten csaknem a teljes arcukat eltakaró fekete szájmaszkot viseltek, Bidenen óriási fekete szemüveg is volt, amelyet egyes elemzők előnytelennek minősítettek. Donald Trump erről tett közzé egy fotót, a hozzá tartozó megjegyzéssel: "Talán ez is magyarázza, hogy Trump miért nem szeret szájmaszkot viselni a nyilvánosság előtt". Az üzenetet és a fotót Trump valaki másnak a bejegyzéséből másolta ki és tette közzé újra.

Az amerikai elnök hétfőn két helyszínen is koszorúzott: az arlingtoni nemzeti sírkertben és a Baltimore melletti Fort Henry emlékhelyén. Egyik helyen sem viselt szájmaszkot.

Bident a műsorvezető faggatta arról is, mit szól ahhoz, hogy Trump rendszeresen Álmatag Joe-nek nevezi őt azt sugalmazva, hogy gyönge személyiség. A volt alelnök szerint a jelenlegi elnök "nehezen tudja kordában tartani az érzelmeit" és "egyre összefüggéstelenebb", amit mond.

MTI

 

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Tisztességtelenül és jogszerűtlenül járhatott el Magyarék honlapja

Tisztességtelenül és jogszerűtlenül járhatott el Magyarék honlapja

Valakitől kaptunk egy adatvédelmitájékoztató-mintát, és azt kitettük. Ennyi történt. Nem akartunk érte külön fizetni . ezt maga Magyar Péter nyilatkozta a Magyar Nemzet riporterének. Az ügyben most megszólalt Péterfalvi Attila, a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság (NAIH) elnöke is.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Kivonja katonáit Nigerből az Egyesült Államok

Kivonja katonáit Nigerből az Egyesült Államok

Megállapodás született az Egyesült Államok és Niger között az afrikai országban állomásozó amerikai katonák kivonásáról - közölte az ügyet ismerő forrás a Reuters hírügynökséggel pénteken, miután Kurt Campbell amerikai külügyminiszter-helyettes a nigeri vezetéssel tárgyalt.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!