2024. 05. 18. Szombat Erik, Alexandra napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Ottó 19:30

Külföld

A japánok szkeptikusak a túszcserével kapcsolatban

Még mindig nem cserélte ki az Iszlám Állam és Jordánia a túszokat, noha a cserére megállapított második határidő is letelt csütörtökön napnyugtakor. Közben a japán külügyminiszter arra kérte az ammani vezetést, hogy erősítse meg a japán diplomáciai képviseletek védelmét, mert az ázsiai ország újabb túszejtésektől tart.

Lejárt az Iszlám Állam (IS) ultimátuma, a dzsihadista szervezet csütörtök napnyugtáig adott időt Jordániának és Japánnak a túszcserére. Az IS egy jordán pilótát és egy japán újságírót engedne el egy iraki terrorista nőért cserébe. A jordániai kormány viszont csak akkor teljesítené az Iszlám Állam kérését, ha bizonyítéka lenne arra, hogy a pilóta még életben van.

A japán kormány közben arra kérte az ammani vezetést, hogy erősítse meg az országban működő képviseleteik védelmét. Japánban ugyanis nem zárják ki, hogy újabb japán állampolgárok kerülhetnek a szélsőségesek fogságába. „Kérni fogjuk a jordán kormányt, hogy növelje meg a biztonsági védelmét a japán diplomatáknak Jordániában” – közölte Fumio Kisida külügyminiszter.

A japánok szkeptikusak a túszcsere ügyében, aminek segítségével szabadon engedné az Iszlám Állam az elrabolt japán újságírót. „Nem hiszem, hogy a túszcsere működne. Ez előfordulhat normálisan működő országok között, de nem az Iszlám Állammal, és nem tudjuk, hogy igazából mi történne, ha beleegyeznénk a túszcserébe” – véli egy tokiói lakos.

Mások a csere erkölcsi oldalát vizsgálják. „Nem vagyok biztos benne, hogy egy túsz és egy halálra ítélt bűnöző cseréje elfogadható. Ez azt jelenti, hogy visszaengedünk egy bűnözőt a társdalomba. Nem tudom, hogy ez végrehajtható-e az emberi élet védelmének égisze alatt” – mondta egy japán vállalkozó.

Megszólalt a fogolycserével kapcsolatban a túszul ejtett japán újságíró, Kendzsi Goto családja is. Édesanyja azt mondta: akkor sem adja fel, ha már a második határidő is letelt a cserére. „Én nem lehetek elkeseredett, nem adhatom fel, nem adhatjuk itt fel, ha az ígéretek nem teljesülnek” – fogalmazott Dzsunko Isido, a japán túsz édesanyja.

Az Iszlám Állam a múlt héten képeket tett közzé arról, hogy kivégezte a fogságában lévő másik japán férfit, de a felvétel alapján a túsz nem azonosítható.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!