2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Televíziós vásárlási műsorablak

Következik:

Sissi zsiráfjától a biodómig 11:00

Külföld

A Honvédelmi Minisztérium asztalhoz ül a román védelmi minisztériummal

A Honvédelmi Minisztérium (HM) képviselői ott lesznek a román védelmi tárcával az úzvölgyi katonatemető ügyében tartandó megbeszélésen - tudatta a HM csütörtökön az MTI-vel.

  • A Honvédelmi Minisztérium asztalhoz ül a román védelmi minisztériummal

A román védelmi minisztérium szerdán tárgyalást javasolt Magyarországnak a katonai temetők, kifejezetten az úzvölgyi sírkert ügyében, a megbeszélésre a június 24. és 28. közötti időszakot jelölte meg. A közlemény szerint a román fél által javasolt megbeszélést a román minisztérium részéről a Hősök Emlékének Országos Hivatala (ONCE), magyar részről a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum szakemberei folytatnák le.

A HM csütörtöki közleményében azt írta: a megjelölt helyen és időpontban ott lesznek, hogy a magyar álláspontot képviseljék.

Ezzel együtt megjegyezték, hogy a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum parancsnoka a konfliktus kezdete óta három alkalommal írásban, egyszer pedig az akkreditált román katonai attasé útján kereste meg román partnerszervezetét, hogy - a magyar-román hadisíregyezmény értelmében - kétoldalú szakmai találkozón tisztázhassák az úzvölgyi katonatemető ügyét.

A moldvai, Bákó megyei Darmanesti (Dormánfalva) önkormányzata önkényesen román parcellát alakított ki a székelyföldi, Hargita megyei Csíkszentmárton kezelésében lévő úzvölgyi sírkertben. Múlt csütörtökön több ezer román megemlékező erőszakkal nyomult be a temetőbe, hogy részt vegyen annak román ortodox felszentelésén, miután székelyek élőlánccal próbálták megakadályozni azt.

MTI

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!