2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Külföld

A hó fogságában több település, a fagyhaláltól rettegnek

Ukrajnában 4-en meghaltak, amikor gázrobbanás miatt kigyulladt egy panelház a keleti Harkivban. Az áldozatok között gyerekek is vannak. A házból 184 embert kellett kitelepíteni. Az ország nyugati részén közben a hétvége óta több száz autós vesztegel a hó fogságában.

Elakadt teherautót próbálnak kimenekíteni a hóból Nyugat-Ukrajnában. Több száz autóst kellett traktorokkal kihúzni. A hófúvások többméteres hófalakat emeltek, sok olyan körzet van, amelyet megközelíteni sem tudnak a katasztrófavédelem munkatársai.

– Kifogyunk az üzemanyagból. Éjjelig talán még kitart, de nem tudom, mi lesz utána. Lehet, hogy a gyerekekkel együtt halálra fagyunk – fogalmazott egy helyi lakos. A katasztrófavédelem tartományi parancsnokának közlése szerint megpróbálnak üzemanyagot vinni az elzárt településekre, de az ő munkájukat is akadályozza a többméteres hó. Több száz autó és kamion vár a segítségre. Van, aki már egy teljes napja vesztegel.

– Több mint 24 órája vagyunk a hó fogságában – mondta Vitalij Zselznyak ukrán sofőr, hozzátéve: kifogyott az üzemanyag, nem tudunk a benzinkútig elmenni; az embereknek ennivalója sincs – tette hozzá.

A katasztrófavédelem 18 ezer embert rendelt ki a mentéshez, és több mint 4 ezer munkagéppel próbálják az utakat járhatóvá tenni. Ez azonban nagyon nehéz, hiszen Ukrajnában a múlt héten 4 nap alatt annyi hó esett, mint máskor egy hónap alatt. A több mint 130 éve nem látott tél halálos áldozatokat is követelt. A legtöbben kihűlés miatt vesztették életüket.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!