2024. 10. 06. Vasárnap Brúnó, Renáta napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Ottó 03:00

Külföld

A francia választási exit pollok azt jelzik, hogy egyik alakulatnak sincs többsége

Itt vannak a franciaországi választások első exit poll eredményei – jelentette a Magyar Nemzet. A lap hozzátette: egyik párt sem tudott abszolút többséget szerezni.

  • A francia választási exit pollok azt jelzik, hogy egyik alakulatnak sincs többsége

Lezárultak vasárnap Franciaországban a kétfordulós nemzetgyűlési választások, melyeket Emmanuel Macron köztársasági elnök írt ki június 9-én: egy hónappal ezelőtt az államfő azért oszlatta fel a parlament alsóházát, mert az európai szavazáson frakciója alulmaradt. A második forduló során a kisebb településeken este 6 órakor, a nagyvárosokban pedig este 8 óráig lehetett leadni a szavazatokat.

Az első exit poll eredmények szerint az első helyet a baloldali Új Népfront szerezhette meg 172-205 mandátummal, utána Macron centrista szövetsége foglalhat helyet 150-175 mandátummal, utána pedig a jobboldali Nemzeti Tömörülés (RN) kerülhet 115-150 mandátummal.

Mindez egyúttal azt is jelzi, egyik alakulatnak sincs többsége, a végleges eredményekre viszont holnap várni kell az előrejelzések szerint. Az adatok értelmében a két forduló között jelentős az eltérés, ugyanis a június 30-án megtartott első fordulóban a jobboldali pártok a voksok 33,14 százalékát szerezték meg, második helyen a baloldali Új Népfront nevű koalíció végzett 27,99 százalékkal, az elnök centrista, Együtt nevű szövetsége pedig alig ért el többet 20 százaléknál.

Az eddig megjelent adatok egyúttal arra is rámutattak, a részvételi arány magasabb volt a második fordulóban, mint az első során. Délután 5 órakor 59,71 százalékos részvételt mértek, szemben a június 30-i 59,39 százalékkal. Nem kizárt azonban, hogy rekordot dönthet meg a mostani voksolás részvételi aránya: az Ipsos közvélemény-kutató intézet becslései szerint a szavazók 67 százaléka élhetett szavazati jogával, ami 1997 óta a legmagasabb arány – írta a Politico brüsszeli hírportál.

Forrás: Magyar Nemzet

Fotó: AFP

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

A Tűzfalcsoport közösségi oldalán leplezte le a Soros-birodalom legújabb húzását

A Tűzfalcsoport közösségi oldalán leplezte le a Soros-birodalom legújabb húzását

A Free Press Unlimited, egy hivatalosan hollandiai székhelyű szervezet jelentős, több mint két és fél milliárd forintnyi eurós támogatást kapott a Soros Györgyhöz köthető Nyílt Társadalom Alapítványoktól és az Európai Uniótól. Ezek a támogatások a magyarországi média viszonyainak alakítására irányulnak – írta meg a Tűzfalcsoport.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!