2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Külföld

A diákokat is meghallgatná a román korrupcióellenes ügyészség

A diákokat is meghallgatná a román korrupcióellenes ügyészség a marosvásárhelyi magyar katolikus gimnázium létrehozása körüli, állítólagos törvénytelenség miatt.

  • A diákokat is meghallgatná a román korrupcióellenes ügyészség

Az iskola igazgatójának jogi képviselője szerint a román ügyészség arra hivatkozik, hogy a gyerekek sértettnek minősülnek az ügyben. Kincses Előd hozzátette, hogy a tanulók a líceum létrehozása után kerültek jogviszonyba az intézménnyel, így szerinte az alapításkor történt esetleges törvénysértéshez nekik jogilag semmi közük nincs.

„Fenn áll a veszélye, hogy most a gyerekek kihallgatására is sort kerítenek, hiszen sértettként szerepelnek a perben. (...) A szülők és a gyerekek a már létrehozott líceummal kerültek jogviszonyba, tehát a líceum létrehozásának az esetleges törvénytelenségéhez nekik semmi közük. Ez egy utólagos jogviszony. ez nem a tulajdonképpeni bűncselekményhez kapcsolódik, én egyébként ezt megpanaszoltam az országos magisztrátusi tanácsnál” – így a Hír TV-nek Tamási Zsolt jogi képviselője, Kincses Előd.

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!