2024. 05. 07. Kedd Gizella napja
Jelenleg a TV-ben:

Európa a háború árnyékában - A Századvég Alapítvány konferen

Következik:

Televíziós vásárlási műsorablak 10:10

Külföld

438 ezer dollárt költ a legatyásodott német sereg egykori meleg katonák kárpótlására

Eddig 178 meleg német katona részesülhetett kártérítésben a korábbi diszkrimináció miatt – számolt be az NBC News. A Mandiner úgy tudja, egy meleg katonákat rehabilitáló jogszabály nyomán, a védelmi minisztérium tájékoztatása szerint összesen mintegy 483 ezer dollárnyi kompenzációban részesültek az érintettek, ami nagyjából 155 millió forintot jelent.

  • 438 ezer dollárt költ a legatyásodott német sereg egykori meleg katonák kárpótlására

A szaktárca részéről megjegyezték, valójában több jelentkezőre számítottak, ettől még a két éve életbe lépett törvény szerintük elérte a célját. A jogszabály egyébként egy kutatást követően született meg, ami 2020-ban „szisztematikus diszkriminációs eseteket” tárt fel a Bundeswehr kötelékében, 1955-től a huszonegyedik század kezdetéig bezáróan. A meleg katonákkal szembeni diszkriminációt az épp nem túl jó állapotban lévő német hadsereg 2000 környékén számolta fel, ám az NBC News cikke keserűen megjegyzi, hogy két évtizedbe telt, mire döntés született az érintettek kompenzációjáról.

A törvény az NDK néphadseregében szolgáló melegek számára is kártérítést kínál – írja a Mandiner.

A német védelmi miniszter egyébként személyesen kért bocsánatot a meleg katonáktól még a tanulmány elkészültekor. Ő egyébként nem más, mint Annegret Kramp-Karrenbauer, aki egy ideig Angela Merkel kancellár kiszemelt utódja volt, ám nem sikerült megfelelnie az elvárásoknak.

Fotó: MTI/EPA/Friedemann Vogel

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

A nap kérdése

A nap kérdése

Humanitárius segélyre, vagy újabb fegyverekre költené az Európában befagyasztott orosz vagyont?
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!