„Háborúban állunk”
2016. július 15., péntek 09:58, frissítve: kedd 17:40
Rémült emberek menekültek Nizzában. Egy teherautó hajtott bele a francia Riviérán a július 14-i nemzeti ünnepen a tűzijátékot néző tömegbe. A parti sétányon holttestek feküdtek mindenhol. „A mentők fél órával később érkeztek. Egy nagy teherautó jött és behajtott az emberek közé. Mindenki közé. Nem volt biztonsági személyzet, legalább 25 percükbe tellett a tűzoltóknak megérkezni. Mi segítettünk. Itt a sétányon történt. Aztán lövöldözések voltak” – számolt be a történtekről az egyik szemtanú.
Magyar sérült |
A francia hatóságok megerősítették, hogy nincsen magyar áldozata a nizzai merényletnek. A marseille-i tiszteletbeli konzulátus arról sem kapott hírt, hogy magyarok is megsérültek volna. A Külgazdasági és Külügyminisztérium viszont egy sérült magyar nőről tud. A tárca szóvivője, Menczer Tamás a köztévének azt mondta, a nő nizzai szállásáról hívta fel Székesfehérváron tartózkodó édesanyját, akinek azt mondta: várja a segítséget. Rajta kívül egy másik Nizzában tartózkodó nőt biztonságos helyre tereltek a támadás után. Jóváírják A Wizz Air közben bejelentette, hogy azok az utasok, akik mára vagy hétfőre, július 18-ára foglaltak jegyet a légitársaságnál a Budapest-Nizza járatra, azoknak lehetőségük van díjmentesen átfoglalni utazásukat későbbi időpontra, vagy kérhetik a jegy árának jóváírását számlájukon, amelyet egy későbbi foglalásnál használhatnak fel. |
Az elkövető, a 31 éves tunéziai származású férfi kamionsofőrként dolgozott Nizzában. A rendőrséggel korábban is volt dolga, de terrorcselekményekkel még sosem hozták összefüggésbe.
„Itt vagyunk a mediterrán egyetemi központban, krízisközpontot nyitottunk, ahol az áldozatokkal foglalkozunk, és próbálunk segíteni az embereknek. köszönet illet mindenkit, aki segített idehozni az embereket, fogja a kezüket ezekben a szörnyű pillanatokban, ami a valaha ismert legnagyobb tragédia városunk modern kori történelmében” – közölte Christian Estrosi, a régió elnöke.
A francia elnök terrorcselekménynek nyilvánította a nizzai támadást. Péntek hajnalban válságtanácskozást tartott a francia kormány. „Úgy döntöttem, hogy a rendkívüli állapotot, amelynek július 26-án vége lett volna, további három hónappal meghosszabbítom. Erről törvényjavaslatot nyújtunk be a parlamentnek a következő héten. Semmi nem tántoríthat el minket a terrorizmus elleni harcunktól. És megismétlem: megerősítjük a jelenlétünket Szíriában és Irakban. És pontosan azokra fogunk lecsapni, akik ránk vadásznak a saját földünkön” – mondta Francois Hollande francia elnök.
A halálos áldozatok száma folyamatosan nő. A sérültek közt gyermekek is vannak.
„Az elmúlt napokban és hetekben óriási nyomás alatt és hatalmas mozgósításban voltunk az Európa-bajnokság miatt. Miután vége lett, úgy éreztem, hogy voltak nehézségek, amiket jeleztem is az egységeinknek, amikor arra emlékeztettem őket, hogy a mozgósítást és az éberséget fenn kell tartani, mert háborúban állunk a terroristákkal, akik bántani akarnak minket mindenáron és a legerőszakosabb eszközökkel” – mondta Bernard Cazeneuve francia belügyminiszter.
Nem lankadhat a figyelem
Hihetetlen erővel kezdte meg a francia titkosszolgálat és a rendőrség a nyomozást, hiába járatták csúcsra az Európa-bajnokság alatt a készültséget, a figyelem nem lankadhat – mondta Tarjányi Péter. A Hír TV-nek nyilatkozó szakértő szerint valószínűleg várható egy új „terrorellenes” csomag, amely tovább szigorítja a jelenlegi szabályokat, biztonsági előírásokat. A módszerrel kapcsolatban Izraelt hozta fel példának, ahol 2015-ben buszmegállókba hajtottak bele.
Válságtanácskozás
Válságtanácskozást tartanak az Élysée-palotában, ahol a kormány kiemelt szakértői, a hírszerzés és a rendőrség elemzi, hogy kiről van szó, ki volt az elkövető, illetve hogy egy elszigetelt személyről van-e szó – mondta a Hír TV-nek Régis Le Sommier, a Paris-Match főszerkesztő-helyettese. Hozzátette, a részleteket a nyomozásra való tekintettel nem hozzá nyilvánosságra. Régis Le Sommier beszélt arról is, hogy a nemzetközi terrorszervezetek, mint például az Iszlám Állam vagy az al-Kaida, „versenyeznek” egymással abban, hogy felvállalják az elkövetést. Elmondta még, számukra a nemzeti ünnep volt az egyik legfőbb időpont.