2024. 04. 18. Csütörtök Andrea, Ilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Híradó 22:00

Bekövetkezett a brexit – David Cameron lemondott

2016. június 24., péntek 11:40, frissítve: hétfő 12:54

Kilépnek a britek az EU-ból – így döntött a többség a népszavazáson. A döntés hatására David Cameron bejelentette lemondását. A brit kormányfő szerint utódját legkésőbb októberig meg kell nevezni, az átmeneti időszakban pedig ő végzi a miniszterelnöki feladatokat.

Saját csapdájába esett David Cameron: a népszavazás, amellyel engedményeket csikart ki az EU-tól, végül őt is megbuktatta. A távozáspártiak győzelme után bejelentette: legkésőbb ősszel távozik a miniszterelnöki posztról.

„A britek nagyon egyértelmű döntést hoztak arról, hogy más irányba akarnak menni. Ezért, úgy gondolom, az országnak ehhez az új irányhoz új vezetésre van szüksége. Miniszterelnökként minden tőlem telhetőt megteszek, hogy az elkövetkező hetekben és hónapokban stabilan tartsam a hajónkat, de nem hinném, hogy helyes lenne a részemről, ha megpróbálnék én lenni a kapitány, aki a következő állomás felé kormányozza a hazánkat. Nem volt könnyű meghoznom ezt a döntést. De úgy érzem, nemzeti érdek, hogy előbb legyen egy stabil időszak, aztán pedig egy új vezetés. Ma nem kell pontos határidőket kitűzni, de véleményem szerint új miniszterelnökünk kell legyen a Konzervatív Párt októberi kongresszusáig” – jelentette be péntek délelőtt David Cameron.

A kormánypártnak több erős utódjelöltje is van, a két legnagyobb esélyesnek egyelőre Boris Johnson volt londoni polgármester és Michael Gove igazságügyi miniszter tűnik – ők mindketten a távozás mellett kampányoltak. Johnsont reggel dühös, fújóló tömeg várta londoni otthona előtt – a brit főváros lakossága ugyanis elsöprő többséggel állt ki az EU-tagság mellett. A volt polgármestert gyakorlatilag a rendőröknek kellett kimenekítenie a tüntetők közül.

A népszavazás és a távozás első számú támogatója a Függetlenségi Párt volt. A pártvezető Nigel Farage győztes hadvezérként ünnepeltette magát, és kijelentette: június 23-a a függetlenség napja, és nemzeti ünneppé kell nyilvánítani. „Ez az egyszerű emberek, a rendes emberek győzelme. Győzelem a nagybankok, a nagyvállalatok és a nagypolitika ellen. És büszke vagyok mindenkire, akinek volt hozzá bátorsága, hogy a fenyegetésekkel szemben is képesek voltak kiállni és helyesen cselekedni” – jelentette ki Farage.

Skócia és Észak-Írország is egyértelműen a maradásra szavazott. A skót miniszterelnök már kilátásba helyezett egy újabb referendumot a skót függetlenségről; az északír kormány katolikus politikusai pedig azonnal felvetették, hogy a területnek érdemes lenne visszatérnie az EU-tag Írországhoz.

Közép- és Kelet-Angliában szavaztak a legtöbben a kilépés mellett, de meglepetésre Walesben is a távozáspártiak kerültek fölénybe. A brit Munkáspárt egyik képviselője szerint: a vidéki fehér brit munkások lázadtak fel a globalizáció ellen, és ezért szakítani akarnak a hagyományos politikai elittel, ezért szavaztak a kilépésre. David Cameron utána egyébként a Munkáspárt elnöke, Jeremy Corbin lemondása is várható. Kapcsolás Londonból déli 12 órakor:

Donald Tusk, az Európai Tanács elnöke szerint beláthatatlanok a következményei a brexitnek, különös tekintettel a britek jövőjére nézve. Martin Schulz, az Európai Parlament elnöke bejelentette, hogy jövő héten kedden rendkívüli EP-ülést hívnak össze. Szlovákia szerint pedig ez egy nagyon kemény bírálat volt Brüsszelnek, az unió politikájának, az Európai Bizottság munkájának. Brüsszeli visszhangok délben:

A brit sajtó értetlenül áll David Cameron döntése előtt, hisz a miniszterelnök folyamatosan azzal kampányolt az elmúlt négy hónapban, hogy akármi lesz a végeredmény, ő biztos, hogy nem fog lemondani. Kapcsolás Londonból délelőtt 10 órakor:

A devizapiacon hatalmas csapkodás látszik, a 2008, 2009-es válsághoz hasonló szituációk zajlanak le – jegyezte meg Tóth Gergely gazdasági elemző. A klasszikus menedékdevizák, mint az amerikai dollár, japán jen és a svájci frank igen jelentős erősödésen esett át – a svájci jegybank már be is avatkozott valutája érdekében. A forint egész tűrhetően szerepel, a kora reggeli órákban a 320-as szint fölött is járt a jegyzés, de délelőttre a 317-ös szintre mérséklődött. A világ legnagyobb jegybankjai próbálják nyugtatni a piacokat – az MNB is így tett a nap során. A brexit Magyarország számára is jelentős kockázatokat tartogat – állította a Hír TV-nek nyilatkozó elemző. A brexit gazdasági következményei:

Élőben Brüsszelből:

Élőben Londonból:

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!