2024. 05. 18. Szombat Erik, Alexandra napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Paláver 15:30

Katonai beavatkozásra használják a segélyt?

2014. augusztus 14., csütörtök 12:11, frissítve: csütörtök 19:31

Megközelítette az orosz segélyszállító konvoj több teherautója az ukrán határt. A járművek a szakadárok által ellenőrzött részen akarnak átmenni. Kijev továbbra is ragaszkodik ahhoz, hogy a segélyszállítmányt nemzetközi ellenőrök vizsgálják át, mielőtt célba juttatják. Attól tartanak ugyanis, hogy segély helyett fegyvereket akarnak átvinni Kelet-Ukrajnába.

Elindult Voronyezsből az orosz konvoj. Az orosz állítások szerint a kizárólag segélyeket szállító kamionok azért vesztegeltek szerda este óta a városban, mert Moszkva nem döntötte még el, hogy melyik ukrajnai határátkelőt használják belépésre. A korábbi nem hivatalos megállapodás szerint olyan határátkelőt választanak, amelyet az ukrán kormány erői uralnak, nem pedig a szakadárok. Így ugyanis a Nemzetközi Vöröskereszt átvizsgálhatná a szállítmányt. A teherautók azonban végül dél felé indultak. „Nagyon aggódom az ukrajnai helyzet miatt, főleg ami az ukrán határ mentén történt orosz csapatösszevonásokat illeti. Az is nyugtalanít bennünket, hogy Oroszország humanitárius akciót indít, vagyis egészen pontosan ennek ürügyén katonai invázióra készül” – mondta a NATO-főtitkár, Anders Fogh Rasmussen.

Az oroszok korábban elfogadták, hogy a Nemzetközi Vöröskereszt segítsen a Luhansznak és Donecknek szánt segélyek célba juttatásában. „Az orosz–ukrán határ elfoglalásával a konvoj a Nemzetközi Vöröskereszt felügyelete alá kerül. Oroszország maximális együttműködést vár az ukránoktól a segély szétosztásában” – fogalmazott a külügyi szóvivő.

Szakértők szerint az ukrán hadsereg több kelet-ukrajnai települést úgy foglalt el, hogy körbezárta és kiéheztette őket. Ezért a segélyszállítmánynak nemcsak humanitárius, hanem katonai-stratégiai jelentősége is van. „Az ukránok abból indulnak ki, hogy ezeket a városokat – Luhanszk, Doneck és térsége – kiéheztetéssel sokkal egyszerűbb elfoglalni, mintha szétlőnék. A túloldalról viszont az oroszok abból indulnak ki, hogy két hete nincs víz, élelmiszer, gyógyszer, és áram ezekben a városokban, segítséget akarnak vinni” – nyilatkozta Nógrádi György biztonságpolitikai szakértő.

Politikai elemzők szerint a konvoj indításának belpolitikai céljai is vannak, az ukrajnai katonai beavatkozást ugyanis egyre kevesebben támogatják Oroszországban. Júniusban a megkérdezettek 40 százaléka tartotta elfogadhatónak, azóta viszont ez a szám 26 százalékra esett vissza. A segélyszállítmányok indításának támogatottsága ugyanakkor 90 százalék körül van.

Orbán: A kormány mindent megtesz a válság békés rendezéséért

Az ukrajnai krízisről tárgyalt a miniszterelnök a Kárpátaljai Magyar Kulturális Szövetség vezetőivel ma a Parlamentben. Orbán Viktor a megbeszélésen hangsúlyozta, hogy a magyar kormány mindent megtesz a válság békés rendezése érdekében és kiemelt figyelmet fordít a kárpátaljai magyarság helyzetére. A kormányfő leszögezte, hogy az Ukrajnában élő magyarság kiemelt helyet foglal el a magyar nemzetstratégiában, ezért a kormány minél több olyan fejlesztésben részt akar vállalni, amely megkönnyíti a kárpátaljai magyarok életét.

Forrás: Hír TV

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!