2022. 05. 25. Szerda Orbán napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk - Olvasunk a sorok között

Következik:

Híradó 15:00

Gazdaság

Visszavásárolják vagy bérlők maradnak – nyilatkozniuk kell a hiteleseknek

Nyilatkozniuk kell a Nemzeti Eszközkezelő Programban részt vevő hiteleseknek arról, hogy visszavásárolják-e az ingatlant, vagy továbbra is bérlőként maradnak a lakásban – mondta az Echo TV reggeli műsorában Nagy László Nándor. A Világgazdaság rovatvezetője beszámolt arról, hogy az érintettek március végéig kapnak erről részletes értesítőt. Ezután 60 napon belül kell tudatniuk döntésüket, aki nem nyilatkozik, az rosszul járhat – tette hozzá a szakértő.

„Abban az esetben egyrészt háromszorosára ugrik a bérleti díj, ami most jelenleg nagyon kedvező, a piaci szint töredéke. A másik fele pedig, hogy július elsejétől kezdődik az emelkedés. Azoknak, akik bérlők szeretnének maradni, megvan erre a lehetőségük, az a harmadik opció” – fejtette ki László Nándor.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

CPAC Hungary - élőben a HírTV műsorán

Európában először Budapesten, május 19-20-án rendezik meg a Conservative Political Action Conference-t (CPAC, konzervatív politikai akciókonferencia). Az előadásokat a HírTV, a Facebook-oldalunk és a Youtube-csatornánk élőben közvetíti.

Zsuzsi asztala - ajánló

A vidék az új nagyváros! Zsuzsi asztala - szombaton 13 órától a HírTV műsorán. Várja Önöket a képernyő elé György-Horváth Zsuzsa.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!