2024. 04. 16. Kedd Csongor napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Következik:

Híradó 18:30

Gazdaság

Varga Mihály: Idén is folytatódik a lakásépítések dinamikus bővülése

A pénzügyminiszter szerint idén is folytatódik a lakásépítések dinamikus bővülése, a magyar gazdaság teljesítménye és a meghozott kormányzati intézkedések szavai szerint megfelelő hátteret adnak az építőipar további növekedésének, így a lakásépítések száma akár 20 százalékkal is emelkedhet az idén.

  • Varga Mihály: Idén is folytatódik a lakásépítések dinamikus bővülése

Varga Mihály hétfőn Budapesten a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) által közzétett lakásépítési adatokat értékelte, kiemelte: az első negyedévben 3661 lakás épült Magyarországon, csaknem 8 százalékkal több, mint egy éve. A bővülést a családvédelmi akcióterv keretében kibővített otthonteremtési kedvezmény, a javuló foglalkoztatási és jövedelmi helyzet, az élénkülő hitelezés, valamint a kedvezményes lakásáfa is támogatta - mondta.

Hozzátette, hogy az első három hónapban a fővárosban továbbra is kiemelkedő mértékben, másfélszeresére emelkedett az átadott lakások száma, míg a kiadott lakásépítési engedélyek a községekben mutattak nagyon dinamikus, 46 százalékos emelkedést.

A KSH hétfőn tette közzé az első negyedévi adatokat: 3661 új lakás épült, 7,9 százalékkal több, mint egy évvel korábban, a kiadott építési engedélyek és egyszerű bejelentések alapján építendő lakások száma 9639 volt, 2,1 százalékkal kevesebb, mint tavaly március végén. Budapesten másfélszeresére, 50,4 százalékkal nőtt az épített lakások száma. Pest megye lakásépítése továbbra is kiemelkedő, ám a megelőző évhez képest nem nőtt tovább. Az új lakások 54,2 százalékát Budapesten és Pest megyében vették használatba.

A pénzügyminiszter kiemelte, hogy a lakáspiaci folyamatokat a kormányzati intézkedéseken túl leginkább a bővülő foglalkoztatás és az emelkedő reálbérek támogatták. Varga Mihály rámutatott: az első negyedévben már mintegy 4,5 millió ember dolgozott Magyarországon, amihez csak január-februárban 11,4 százalékos átlagos bérnövekedés párosult.

Hangsúlyozta, hogy a családok mára ismét bátrabban vágnak bele a saját otthon megteremtésébe, amit a lakáscélú megtakarítások mellett a hitelezés iránti bizalom növekedése is jelez, a lakásépítéséknek is köszönhetően egyre jobban élénkül a hitelezés Magyarországon.

A lakásépítések dinamikus emelkedéséhez az is hozzájárul, hogy 2023 végéig kaptak haladékot a kedvezményes lakásáfa megtartására azon lakások felépítésénél, amelyek tavaly november 1. előtt rendelkeztek építési engedéllyel - jelezte.

A tárcavezető felhívta a figyelmet arra, hogy az elmúlt években megkezdett építkezések jelentős része még befejezés előtt áll, mindezek alapján a következő negyedévekben a lakásépítések számának további emelkedése várható.

A lakásépítések bíztató kilátásait támasztja alá az is, hogy a gazdasági növekedés a kormány várakozásai szerint a következő években is 4 százalék körül alakul - mutatott rá Varga Mihály.

Egy újságírói kérdésre a pénzügyminiszter elmondta: tavaly mintegy 18 ezer új lakást építettek, idén jóval 20 ezer fölé, akár 23-25 ezerre is emelkedhet a felépített lakások száma.

 

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Több állattartó telepen is megjelent a madárinfluenza

Több állattartó telepen is megjelent a madárinfluenza

Kimutatta a madárinfluenza-vírus jelenlétét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés és Jász-Nagykun-Szolnok vármegye több állattartó telepén. Az érintett állományok felszámolása, valamint a járványügyi nyomozás folyamatban van - közölte a hivatal kedden közleményben az MTI-vel.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!