2024. 05. 24. Péntek Eszter, Eliza napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Hírek 17:00

Gazdaság

Varga Mihály: az idén 2,5 százalékos, jövőre pedig 4,1 százalékos gazdasági növekedéssel számol a kormány

Az idén 2,5 százalékos, jövőre pedig 4,1 százalékos gazdasági növekedéssel számol a kormány – közölte a pénzügyminiszter csütörtökön Budapesten, a Kormányinfón.

  • Varga Mihály: az idén 2,5 százalékos, jövőre pedig 4,1 százalékos gazdasági növekedéssel számol a kormány

Varga Mihály kifejtette: a háborús helyzetben az Európai Unió a vártnál lassabban lábal ki a válságból, a német gazdaság hosszú ideje gyengélkedik, és az exportpiacok szintén gyengék; emiatt háborús helyzetre tervezett makrogazdasági pályával számolnak, amely szerint a gazdaság az idén visszatér a növekedési pályára, és 2,5 százalék körüli GDP-bővülés valósulhat meg.

Hozzátette: várakozásaik szerint a növekedés idén az év második felében felgyorsul, ami segíti az államháztartás helyzetét is. A tárcavezető jövőre 4,1 százalékos GDP-növekedést nevezett megalapozottnak.

A Miniszterelnökséget vezető Gulyás Gergely a Kormányinfón bejelentette: a 2025-ös költségvetési törvényjavaslatot november 5-e után fogja benyújtani a kabinet a parlamentnek.

Közölte: a kormány szerint a háborúnak nincs katonai megoldása, béketárgyalásokra és tűzszünetre van szükség. Ennek ellenére a kormány mérlegelte, a magyar gazdaság szempontjából mivel jár egy hosszú háborús korszak, hiszen alapvetően más gazdaságpolitikát kíván a háborús időszak, mint a békés időszak.

Ma azt tudjuk mondani, a jövőre vonatkozó legfontosabb döntést november 5-én az amerikaiak hozzák meg, és egészen más forgatókönyv fog érvényesülni a háború és béke szempontjából, ha Donald Trump az Egyesült Államok elnöke, mintha a jelenlegi adminisztráció marad, ezért a 2025. évi költségvetési javaslatot november 5-ét követően nyújtjuk be

- mondta.

Fotó: MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Magyarország zázlóshajóvá vált + videó

Magyarország zázlóshajóvá vált + videó

Szijjártó Péter rámutatott: "Az itt dolgozók száma meghaladta a százezret, ami azt jelenti, hogy öt éven belül megduplázódott, az elmúlt öt év alatt megduplázódott, az üzleti szolgáltató központban dolgozó magyar emberek száma."

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!