2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Gazdaság

Varga: A növekedést segíti az összhang

Egyelőre nincs szükség kiigazításra a nemzetgazdaságiminiszter-jelölt szerint. Varga Mihály a köztévében arról beszélt, hogy a költségvetés helyzetét az első félév végén érdemes áttekinteni.

Varga Mihály megjegyezte, hogy ha az Európai Unió továbbra is úgy látja, hogy az államháztartási hiány magasabb lesz 3 százaléknál, akkor a kormánynak újabb kiigazító intézkedéseket kell javasolnia, hogy az ország biztosan kikerüljön az uniós források megvonásával fenyegető túlzottdeficit-eljárás alól.


A Lánchíd Rádiónak adott interjúban pedig a miniszterjelölt azt mondta, hogy a gazdasági növekedést segíti, ha összhang van a jegybank és a kormány gazdaságpolitikája között.

– Nyilván az egyik fontos eszköz lehet, hogy az állampapírok másodlagos piacán olyan vásárlások történjenek, amelyek stabilizálják az állampapír-piaci hozamokat és csökkenő hozamot állítanak elő. Másrészt most már jól látszik, hogy a kamatcsökkentési periódussal hamarabb el lehetett volna indulni, de még egyszer mondom, ez csak egy közgazdász véleménye még akkor is, ha éppen kormánytag vagyok. Alapvetően a monetáris tanács feladata, hogy ezeknek az eszközöknek a tárát felmérje és javaslatokat tegyen majd – jelentette ki a Lánchíd Rádióban Varga Mihály.

Hallgassa meg a teljes interjút!

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!