2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Gazdaság

Varga: A forintkölcsönöket is érintheti a törvény

A forintkölcsönöket is érintheti az adósok és a bankok elszámolásáról szóló, őszre várható törvény. A nemzetgazdasági miniszter szerint ezt is vizsgálni kell a Kúria jogegységi határozatának egyoldalú szerződésmódosításokra vonatkozó része alapján. Varga Mihály arra számít, hogy a bankok is pereskednek majd, de a bírósági ügyeknek őszig le kell zárulniuk. A devizahitelesek ügyét rendező első törvénycsomagot holnap terjeszti a kormány a parlament elé.

„Kamatos kamattal vissza kell adni azt a járandóságot az embereknek, amit az évek során elvettek tőlük” – mondta a nemzetgazdasági miniszter. Ezért legkésőbb karácsonyig kivezetné a kormány a piacról a devizahiteleket. Varga Mihály a Hír TV Magyarország élőben című műsorában azt mondta: biztos benne, hogy a Kúria múlt heti jogegységi döntése után az ügyfelek és a bankok is indítanak pereket. Ugyanakkor azzal, hogy a legfőbb bírói fórum döntését törvényerőre emelik, több tízezer pertől mentesítik a magyar igazságszolgáltatást. „Nagyon bízom benne, hogy nem lesz ítélkezési szünet, hanem már a nyár folyamán ezek a perek – amennyiben lesznek persze – megindulnak és ezeket le lehet zárni őszig, és már nem fogják befolyásolni az elszámolási részét a devizahitelek ügyének” – mondta Varga Mihály.

Tekintse meg a Varga Mihállyal készült teljes beszélgetést:

A törvény tartalmazni fogja azt is, hogy a bizonyítási kényszer a pénzintézeteket terheli majd. A tényleges elszámolást pedig az őszre tervezett második törvény szabályozza majd. A tárcavezető szerint egyelőre még nem dőlt el, hogy a törlesztőrészlet vagy a hitel tőkerészének csökkentésével, esetleg készpénzben kártalanítják majd az adósokat. Az viszont már biztos, hogy megvizsgálják a forinthiteleket is. Varga Mihály szerint ugyanis a Kúria döntése alapján az egyoldalú szerződésmódosítás tisztességtelensége azokat is érinti, akik nem devizában vettek fel kölcsönt. „A Kúriának a kettes jogegységi döntése arra vonatkozott, hogy azokat a kölcsönszerződéseket, hitelszerződéseket is vizsgálni kell, amelyek nem feltétlen devizakörben születtek, tehát ebből a szempontból a forinthiteleket is vizsgálni kell” – mondta Varga Mihály.

A nemzetgazdasági miniszter a Népszabadságnak arról is beszélt: olyan megoldáson dolgoznak, amelyhez nem használnak fel költségvetési pénzt. Szerinte ugyanis igazságtalan lenne azoknak az adóforintjaiból támogatni a devizahiteleseket, akik egyáltalán nem vettek fel kölcsönt a bankoktól. Az igazságügyi tárca államtitkára a Hír Televíziónak azt mondta: azokkal is foglalkoznak majd, akik már végtörlesztettek, vagy egyszerűen csak visszafizették a tartozásukat. „A lezárt szerződések ügyét már csak a második törvénycsomag tudja rendezni, az első törvénycsomag a folyamatban lévő, és még érvényes szerződésekről tud dönteni” – mondta Répássy Róbert.

A kormány törvényileg szünteti meg az öt évnél régebbi követelések elévülését is. A bankszövetség ezt azonban kifogásolja. A szervezet szerint ugyanis ez visszamenőlegesen valamennyi banki szerződés alapját megkérdőjelezné.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!