2024. 04. 16. Kedd Csongor napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Napi aktuális 19:15

Gazdaság

Van mit megvédeni

Hazánk gazdasága nőtt a legnagyobb ütemben, gyors tempóban közelítettünk az unió fejlettebb államaihoz. Rekordot döntöttek a beruházások, szárnyalt a kiskereskedelem, ahogy a turizmus is. Történelmi mélypontra csökkent a munkanélküliek száma, szinte csak az nem jutott munkához, aki nem akart. A nemzeti össztermékhez képest Európában nálunk fordították a legtöbb pénzt a családok támogatására. Ilyen bőkezűen pedig tán sehol a világon nem segítik úgy az otthonteremtést, mint itt - olvasható a Magyar Nemzet.

  • Van mit megvédeni

A járvány nyomában megbénult a világ gazdasági vérkeringése. Az életmentő beavatkozás Magyarországon is kezdetét vette: a kormány történelmi léptékű gazdaságvédelmi akciótervvel állt elő. A fő célt a munkahelyek megvédésében, illetve újak teremtésében jelölte meg. Ezt a miniszterelnök úgy fogalmazta meg, hogy „amennyi munkahelyet a vírus tönkretesz, annyit kell létrehozni”. Az akciótervhez hasonlóan a többi között ezt szolgálja a 2021-es költségvetés is. A Gazdaságvédelmi Alapban jövőre 2500 milliárd forintot meghaladó összeg áll majd rendelkezésre, a járvány elleni védekezésre létrehozott alapban pedig 3000 milliárd forint. A kormány nem mondott le a családok támogatásáról, az otthonteremtésről, a babaváró programról és a nyugdíjasokról sem. Folytatódnak a népszerű kezdeményezések, valamint kezdetét veszi a 13. havi nyugdíj visszavezetése, de lesz miből nyugdíjprémiumot is fizetni.

Jövőre lényegében minden területen több pénzből lehet majd gazdálkodni, mint az idén. Magyarul ez azt jelenti, hogy a válságra továbbra sem a megszorítás a válasz. Az ellenzék természetesen ezt nem így fordítja le. Szinte még fel sem került az Országgyűlés honlapjára a tervezet, máris elkezdték pufogtatni az előre legyártott panelszövegeket: A Fidesz költségvetése nem az újjáépítés költségvetése; a jövő évi büdzsé mellőzi a józan észt és a szakértelmet; a kormány semmilyen valódi intézkedést nem akar megtenni, amely tényleg a magyarok javát szolgálná, és a többi és a többi. Aki újat várt az ellenzéktől, az ismét csalódott. Még az is lehet, hogy a büdzséről szóló vitában Tóth Bertalan szocialista elnök harmadszorra is elmondja azt a beszédét, amivel 2019-ben és 2017-ben is megörvendeztette a hallgatóságát - írja a lap.

A teljes cikk ITT olvasható.

Magyar Nemzet

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Több állattartó telepen is megjelent a madárinfluenza

Több állattartó telepen is megjelent a madárinfluenza

Kimutatta a madárinfluenza-vírus jelenlétét a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) laboratóriuma Békés és Jász-Nagykun-Szolnok vármegye több állattartó telepén. Az érintett állományok felszámolása, valamint a járványügyi nyomozás folyamatban van - közölte a hivatal kedden közleményben az MTI-vel.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!