Farkas Sándor kiemelte, hogy a díszkertészek munkája életünk mindennapjaiban tapintható, de sokan természetesnek veszik a közparkok, nyilvános kertek rendezettségét, gondozottságát, így érdemes nyitott szemmel járni ezeken a helyeken.
Hozzátette, 2024 szeptemberben jelent meg a "Díszkertészeti ágazat kisvállalkozásainak támogatása" című pályázati felhívás, amelyben 36,5 millió forint keretösszeg áll rendelkezésre új épületek létrehozására, korszerűsítésére, gépbeszerzésre, valamint megújuló energiaforrást hasznosító, illetve információs és kommunikációs technológiák alkalmazására.
Eddig 140 kérelem érkezett 2,7 milliárd forint értékben. A támogatási kérelmek feldolgozása már megkezdődött és idén júniustól ismét nyitva lesz a pályázati felület.
A legfontosabb fejlesztési prioritások között szerepel az erőforrások hatékony felhasználása mellett a magas hozzáadott értéket előállító mezőgazdasági vállalkozások támogatása. Ezért a dísznövénykertészek számára is pályázható volt a "Kertészeti üvegházakhoz, hűtőházakhoz kapcsolódó, valamint post-harvest fejlesztések támogatása" című felhívás is. A kiírásra 291 kérelem érkezett 113 milliárd forintot meghaladó összegben. A rendelkezésre álló keret túligénylése miatt a felhívás lezárult - tette hozzá Farkas Sándor.
Az államtitkár arra is felhívta a figyelmet, hogy a széleskörű szakmai egyeztetés és a szektor igényeinek felmérése alapján készítette elő az agrártárca azt az új pályázati felhívást, amely 25 milliárd forint keretösszeggel jelent meg. A pályázaton kertészeti eszközök, gépek beszerzése lehetséges, a kérelmeket április 2-ától lehet benyújtani.
Farkas Sándor köszöntőjében kitért arra is, hogy a szélsőséges időjárási viszonyok, a klímaváltozás hatásainak mérséklésére a növényzet jótékony hatással van. Teszi mindezt úgy, hogy az urbanizációs és a klimatikus hatások egyidejű szabályozásával javítja a városok élhetőségét is.
Az Országfásítási program például kiváló lehetőség arra, hogy a gyermekekkel is megismertessék a környezetvédelem fontosságát, környezettudatossá tegyük őket. A zöldfelületek a biodiverzitás növelésével és szénmegkötő képességükkel jelentős mértékben képesek kompenzálni több mezőgazdasági ágazat szén-dioxid-kibocsátását is.
A közparkok, tetőkertek, zöld falak létesítése a lakóterületeken gyors, specifikus és mérhető megoldást képesek nyújtani a városok sok problémájára, ezért is kiemelten szükség van az ágazat jól képzett szakembereinek munkájára - olvasható az AM közleményében.
Forrás: MTI
Fotó forrása: MTI