2023. 09. 28. Csütörtök Vencel napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Vezércikk 20:55

Gazdaság

Ügyfeleikre hárították a bankok az ingyenes készpénzfelvételt

Több bank is ügyfeleire hárította az ingyenes pénzfelvétel terheit – a jegybanki ellenőrzések szerint. A Magyar Nemzeti Bank felügyeleti szóvivője a Hír TV Bruttó című műsorában azt mondta, márciusban a vizsgálatok lezárultával derül majd ki, hogy mely szolgáltatók sértettek törvényt.

Binder István hozzátette, a vétkes pénzintézeteknek a jelentős bírság mellett a jogtalanul kiszámlázott díjakat is vissza kell majd utalniuk ügyfeleiknek. A kormány döntése szerint februártól havi két alkalommal, legfeljebb 150 ezer forintig díjmentesen lehet készpénzt felvenni az automatákból. Az ingyenes készpénzfelvétel igényléséről minden hónap 20-áig nyilatkozhatnak az ügyfelek.

– Nemcsak a bírságról van szó, ami befolyik a jegybankhoz vagy befolyik az államhoz, hanem arról is, ami az ügyfeleknek legalább ilyen fontos, hogy visszakapják a pénzüket, amit esetlegesen egy ilyen jogtalan emeléssel elvontak. Talán emlékezetes az, hogy a tranzakciós illeték kapcsán 280 millió forintot kellett két banknak visszafizetnie az ügyfeleknek. Hogyha a vizsgálatunk bebizonyítja, hogy itt valóban jogtalanul vontak el az ügyfelektől pénzeket, akkor ezeket az összegeket az utolsó fillérig vissza kell fizetniük a fogyasztóknak – szögezte le Binder István.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Káosz a Budavári Önkormányzatnál

Káosz a Budavári Önkormányzatnál

A képviselő-testület döntéseinek végrehajtására szólította fel a helyi Fidesz V. Naszályi Mártát, az I. kerület párbeszédes polgármesterét. Böröcz László, a kormánypárt helyi elnöke 15 napos határidőt szabott erre, különben fegyelmi eljárást kezdeményez. A Napi Aktuálisban Böröcz Lászlóval beszélgettünk.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:30-kor műsorra kerülő Svenkben mostantól Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Januártól nem hétfő esténként, hanem vasárnap 19 órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét. Ez mostantól nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma lesz. Keddtől péntekig 21 órától gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A Karc FM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!