2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Gazdaság

Több mint négyezermilliárd forint értékben valósulhatnak meg beruházások a magyar nagyvárosokban

A kormány támogatásával négyezermilliárd forint értékben valósulhatnak meg beruházások a magyar nagyvárosokban a Modern városok program részeként - mondta a pénzügyminiszter a Megyei Jogú Városok Szövetségének (MJVSZ) közgyűlésén tartott előadását követő doorstep sajtótájékoztatón Székesfehérváron, csütörtökön.

  • Több mint négyezermilliárd forint értékben valósulhatnak meg beruházások a magyar nagyvárosokban

Varga Mihály hangsúlyozta: a Modern városok program a 23 megyei jogú városban 270 projektet támogat, a fejlesztések összértéke négyezermilliárd forint. Eddig 1800 milliárd forint jutott el a településekhez annak érdekben, hogy a program elemei megvalósuljanak, a 2021-es költségvetésben pedig 50 milliárd forintos emeléssel, 270 milliárd forinttal támogatják a Modern városok program fejlesztéseit - közölte.

Kitért arra is, hogy a Terület- és településfejlesztési operatív programban a megyei jogú városok eddig 950 támogatási kérelmet nyújtottak be, 426 milliárd forint összegben. Varga Mihály kiemelte: a kormánynak az a célja, hogy sikeresen zárják le a hétéves uniós fejlesztési ciklust, és készen álljanak a 2021-27 közötti időszak indítására.

Elemi érdeknek nevezte, hogy a hétvégi uniós csúcs is sikerrel záruljon mind a hétéves fejlesztési időszakra meghatározott keretösszeg, mind a helyreállítási alap szempontjából.

Hangsúlyozta, hogy a gazdaságvédelmi akcióterv eddig jól működött, beváltotta a hozzá fűzött reményeket.

Sikerült megvédeni 1,2 millió ember munkahelyét, és több mint kétszázezer munkahelynél tudott a kormány közvetlen támogatást nyújtani a munkaadóknak azok megmentéséhez.

Az adókönnyítésekkel, a hitelmoratóriummal pedig azt támogatták, hogy minden vállalkozás kapjon esélyt ahhoz, hogy túlélje a nehéz időszakot - mondta. Ezzel összhangban a 2021-es költségvetés a gazdaságvédelmi, illetve az egészségbiztosítási és járvány elleni védekezési alapokkal az emberi élet megvédése mellett a gazdaságpolitikai célokat is szolgálja annak érdekében, hogy a magyar gazdaság minél hamarabb visszaálljon a válság előtti pályára - foglalta össze a pénzügyminiszter.

Szita Károly, az MJVSZ elnöke hangsúlyozta: a 23 megyei jogú városban kétmillió ember él, a hazai össztermék (GDP) több mint egyharmadát ezek a városok termelik. Kiemelte: fontos szempontnak tartják, hogy a megyei jogú városokban élőknek legyen munkájuk, el tudják tartani családjaikat, a legfontosabb feladatnak pedig azt nevezte, hogy aki elvesztette munkáját a járvány miatt, minél előbb visszaszerezhesse.

Szita Károly szerint

a 2021-es költségvetés kiszámítható, 2020-ban azonban még nem látni, hogy mennyi helyibevétel-kieséssel kell számolni, ezért őszre konzultációs lehetőséget kértek és kaptak a pénzügyminisztertől.

Vargha Tamás, a térség kormánypárti országgyűlési képviselője közös érdeknek nevezte a gazdaságvédelmi lépéseket.

Cser-Palkovics András, Székesfehérvár kormánypárti polgármestere úgy fogalmazott:

2010 óta történelmi jelentőségű segítséget kaptak a megyei jogú városok.

Egyrészt az adósságkonszolidáció nagyban bővítette mozgásterüket, másrészt a Modern városok programmal és azzal, hogy az uniós forrásokat dedikált formában használhatják fel, soha ekkora fejlesztési forrás nem állt még a megyei jogú városok rendelkezésére, továbbá a magyar gazdaság olyan növekedési pályára állt, ami megkönnyítette a gazdálkodásukat.

Kérdésre válaszolva Varga Mihály közölte:

minden ellenkező híreszteléssel szemben az önkormányzatok támogatása is jelentősen, 16 százalékkal nő, ami 118 milliárd forint pluszt jelent a tavalyi támogatás mértékéhez képest.

Hozzátette: a kormány tisztában van azzal, hogy az önkormányzatok is nehéz helyzetben vannak, ezért is nevezte elemi érdeknek, hogy a gazdaság újra növekedési pályára álljon.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!