2023. 01. 30. Hétfő Martina, Gerda napja
Jelenleg a TV-ben:

Háború Ukrajnában

Következik:

Háború Ukrajnában 05:00

Gazdaság

Termelői piac nyílt Mezőzomborban

A helyi és a környékbeli gazdálkodókat támogatja az a termelői piac, amelyet csütörtökön adtak át a Szerencs melletti Mezőzomborban. A csarnok mintegy 180 millió forint hazai és uniós forrásból épült meg, és főként bio, valamint kézműves termékeket árusítanak benne. Tokaj-Hegyalja kormánypárti országgyűlési képviselőjelöltje szerint a közösségi tér kialakítása része annak a fejlődésnek ami az utóbbi években a térségben végbement.

  • Termelői piac nyílt Mezőzomborban

Tartósítószer-mentes kézműves termékeket hozott a termelői piacra ez a hernádszentadrási biokertészet.

Szentistvánbaksáról kecsketejből készült szappanokkal érkeztek.

A most átadott piacon az árusítóhelyek mellett hűtőház és iroda is épült, és egy gombavizsgáló helyet is kialakítottak a csarnokban.

Koncz Ferenc, a térség korábbi országgyűlési képviselője sokat dolgozott azért, hogy a termelői piac létrejöjjön- mondta a nyáron motorbalesetben elhunyt politikus lánya. Koncz Zsófia, a kormánypártok jelöltje azt ígérte, folytatja az édesapja által megkezdett munkát.

A mezőzombori termelői piac 180 millió forint uniós és hazai támogatásból épült fel.

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:30-kor műsorra kerülő Svenkben mostantól Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Januártól nem hétfő esténként, hanem vasárnap 19 órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét. Ez mostantól nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma lesz. Keddtől péntekig 21 órától gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A Karc FM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99

Kapcsolódó tartalmak

Rezsitámogatás - a legnagyobb összeget Pécs kapta

Rezsitámogatás - a legnagyobb összeget Pécs kapta

Január elején jelent meg az a kormányrendelet, mely a tízezer fő feletti települések rezsi támogatásáról szól. Azóta pécsi kollégánk több érintett város polgármesterét, lakóit szólaltatta meg. Kapcsoltunk Baranya vármegye székhelyére Szilágyi Jenőhöz.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!