2024. 04. 19. Péntek Emma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napi aktuális

Következik:

Hazahúzó 01:00

Gazdaság

Szijjártó Péter: Debrecen a beruházási bajnok

Beruházási bajnoknak nevezte Debrecent a külgazdasági és külügyminiszter kedden az Aföldi Tej Kft. sajt- és porítóüzemének átadásán, a hajdú-bihari megyeszékhelyen.

  • Szijjártó Péter: Debrecen a beruházási bajnok

Szijjártó Péter elmondta: az elmúlt években a várost érintő 25 beruházást jelentettek be, amivel 8142 új munkahely jött létre Debrecenben és 544 milliárd forint értékű fejlesztés valósult meg.

Jelenleg is tíz további, a várost érintő beruházásról tárgyal a HIPA, a tárca fejlesztési ügynöksége - tette hozzá.

Az Alföldi Tej Kft. debreceni üzemének 2017 óta tartó, összesen 15 milliárd forintos beruházásához, amellyel 181 új munkahelyet létesítettek, a kormány 4,8 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást adott - emelte ki a külgazdasági miniszter.

Debrecenben olyan modern, automatizált technológia bevezetésére került sor, amelynek nyomán az Alföldi Tej a rendkívül kemény versenyt is tudja állni a hazai és a nemzetközi piacokon is - mondta.

Hozzátette: a fejlesztés eredményeként 8500 tonna trappista és gouda sajtot, illetve 7000 tonna porított terméket tudnak előállítani Közép-Európa legmodernebb porító üzemében.

Szijjártó Péter azt mondta, a kormány nagymértékű készpénztámogatását az is indokolja, hogy az Alföld Tej a mai napig az egyetlen olyan tejtermelő csoport, amelynek a tulajdonosai 100 százalékban magyar tejtermelők, és az egyetlen olyan vállalat, amely 100 százalékban magyar tejtermelők által előállított tejet használ fel.

Debrecen a magyar tejipar egyik központja - hangoztatta.

Szijjártó Péter szerint a debreceni beruházás annak is bizonyítéka, hogy Magyarország az új világgazdasági korszak nyertesei közé tartozik: a magyar vállalatok olyan területeken is tudják állni a versenyt, ahol egyre szigorúbb, egyre kifinomultabb elvárásoknak és előírásoknak kell megfelelni.

Hozzátette: az áfa-csökkentés is szerepet játszott abban, hogy a komoly kihívásokat jelentő uniós tejkvóta 2015-ös megszüntetése után a magyar tejtermelők magukra találtak, és "ma már ott tartunk, hogy a tavalyi esztendőben a tejfeldolgozás, tejtermelés értéke Magyarországon elérte a 300 milliárd forintot, az első negyedében pedig a tejipar 8 százalékos növekedést tudott felmutatni.

"Ma már ebben az iparágban 7000 magyar ember dolgozik és versenyképességünket bizonyítja, hogy tavaly majdnem 400 ezer tonna magyar tejet adtak el nemzetközi piacokon" - mondta Szijjártó Péter Debrecenben.

Papp László (Fidesz-KDNP), Debrecen polgármestere kiemelkedő eseménynek nevezte a beruházást a város gazdaságfejlesztésében, mert néhány évvel ezelőtt csaknem megszűnt a tejipar Debrecenben.

A város, a cég tejtermelő tulajdonosai azonban összefogtak, és ma már ismét meghatározó része a tejüzem a város élelmiszeriparának. Az önkormányzat 120 millió forint támogatást nyújtott a 181 új munkahelyet jelentő beruházáshoz - tette hozzá.

Kósa Lajos (Fidesz), országgyűlési képviselő szerint a piacszabályozással összefüggő törvényalkotással kell segíteni a magyar gazdaság versenyképességét.

Rózsás Mónika, az Alföldi Tej Kft. ügyvezető igazgatója elmondta: sajtgyártó üzemükben 250 ezer liter tej felhasználásával gyártanak Trappista sajtot, porítóüzemükben pedig a sajtgyártás melléktermékét használják fel.

A gouda sajttal külföldi piacokon is megjelentek, jelenleg japán és kínai partnerekkel is tárgyalnak az értékestésről - tette hozzá az igazgató.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!