2024. 04. 16. Kedd Csongor napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Láncreakció 13:00

Gazdaság

Szijjártó: A magyar tengeri kikötővel Magyarország erősödik

A trieszti magyar tengeri kikötővel Magyarország erősödik, mert a gazdaságnak és a vállalkozásoknak alapvető érdekük, hogy legyen egy magyar kijárat a tengerre - jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter az origo.hu-nak adott interjújában.

  • Szijjártó: A magyar tengeri kikötővel Magyarország erősödik

Szijjártó Péter a pénteken megjelent cikkben azt hangoztatta, a magyar kikötő a magyarországi vállalatok számára megbízhatóságot és kiszámíthatóságot jelent majd, ez pedig garantálja az üzleti megtérülést a magyar cégeknek.

A beruházás megtérülése a külügyminiszter szerint a kikötőt övező érdeklődés alapján már most "nyilvánvaló", hiszen a magyar és nemzetközi cégek a raktározásért, a logisztikáért és a szállítmányozási szolgáltatásért jelentős összegeket fizetnek majd, ami egyértelműen jó a magyar nemzetgazdaságnak.

A miniszter szerint Trieszt minden szempontból a legjobb megoldás volt, mivel az egyik legközelebbi tengeri kikötő Magyarországhoz képest, közúton és vasúton is elérhető 24 óra alatt, a kikötő kapacitása pedig elég ahhoz, hogy a magyar exportáló vállalatok igényeit ki tudja elégíteni.

A trieszti kikötőt azok a közepesnél nagyobb hajók tudják használni, amelyek a magyarországi vállalatok számára fontosak. A legnagyobb hajók a bevett gyakorlat szerint Rotterdamba vagy Pireuszba hajóznak be, ott az árut kisebb hajókra pakolják, így küldik Triesztbe. A folyamat pedig visszafelé is így működik - mondta Szijjártó Péter.

Kiemelte, Trieszt forgalma az elmúlt években rendkívül dinamikusan nőtt és a Magyarországhoz közel eső kikötők közül a legjobb szárazföldi szállítmányozási infrastruktúrával és fejlődési potenciállal rendelkezik.

Az elmúlt években Trieszt és Magyarország között az áruforgalom a négyszeresére nőtt, jelenleg legalább naponta konténervonat közlekedik Trieszt és Magyarország között, a kikötő üzembe helyezése után pedig ennek a megduplázódását várják - közölte a miniszter.

Szijjártó Péter kitért arra, hogy a magyar kormány tárgyalt a szlovénekkel Koperről is, azonban kiderült, hogy az együttműködés nem lehetséges, mivel a többpárti kisebbségi kormány egyes pártjai nem akartak ilyen megállapodást.

A trieszti kikötőről már megkötötték az adásvételi szerződést, amely ősszel lép életbe, és ekkor kötnek majd egy megállapodást is, amelyben rögzítik, hogy a kikötőben 2016-ban indult fejlesztésekhez hogyan kapcsolódik a magyar terület. Később pedig létrejön egy magyar vállalat is, amely felügyeli a magyar állam 100 millió eurós fejlesztését - ismertette a miniszter, hozzátéve, hogy három év alatt kell elkészülnie a kikötőnek.

Elmondta, konzultálnak a másik három visegrádi országgal is arról, hogy bevonják őket a tervekbe.

Szijjártó Péter szerint a kikötő létesítése tovább erősíti majd a magyar-olasz kapcsolatokat.

Az interjúban kérdezték a minisztert arról is, hogy ismét terítékre kerül az ENSZ migrációs paktuma. Szijjártó Péter ezzel kapcsolatban úgy fogalmazott, világosan látszik, hogy az ENSZ-ben és Brüsszelben a bevándorlásparti erők egymást támogatva továbbra is mindent megtesznek annak érdekében, hogy a bevándorláspárti javaslatokat áterőltessék.

A magyar kormány azonban minden eszközökkel harcol az illegális bevándorlás legalizálását célzó tervek ellen, és nincs egyedül, ugyanakkor "résen kell lennünk", mivel több esetben kellett már felemelni a szavunkat olyan brüsszeli dokumentumokkal kapcsolatban, amelyekben hivatkoznak az ENSZ migrációs csomagjára - mondta a miniszter.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

A gazdák a bejelentett esőre várnak + videó

A gazdák a bejelentett esőre várnak + videó

Annak ellenére, hogy most van a napraforgó és a kukorica optimális vetési ideje, mégis szinte üres a muzslyai határ. A gazdák a jövő hétre bejelentett esőre várnak, nehogy a nagy szárazság miatt kárba vesszen az elszórt vetőmag.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!