2024. 04. 16. Kedd Csongor napja
Jelenleg a TV-ben:

Paláver

Következik:

Híradó 17:00

Gazdaság

Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a kormánnyal a Siemens Energy

Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a kormány Európa egyik legnagyobb turbinalapát gyárával - jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter. Szijjártó Péter elmondta: a Siemens Energy egymilliárd forintos beruházásához a kormány közel 300 millió forintos támogatást biztosít. A külügyminiszter hozzátette: a cég ezért azt vállalta, hogy teljes dolgozói létszámát megőrzi Magyarországon, ezzel pedig 1400 ember megélhetése válik biztosság és kiszámíthatóvá az elkövetkezendő időszakban.

  • Stratégiai együttműködési megállapodást kötött a kormánnyal a Siemens Energy

7,7 milliárd forintból bővül Mosonmagyaróváron a Nolato

Bővíti gyárát a Nolato Kft. Mosonmagyaróváron 7,7 milliárd forintból, a beruházáshoz a magyar kormány 1,5 milliárd forintos támogatást biztosít - mondta a külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a beruházást bejelentő sajtótájékoztatón Budapesten. 

Szijjártó Péter ismertette, hogy a higiéniai és egészségügyi termékek gyártásával foglalkozó vállalat beruházásával 574 ember munkahelye válik hosszú távon biztossá, és 30 új munkahely jön létre.

A beruházás során a vállalat 8 ezer négyzetméterrel növeli gyártási és raktározási területét, és a kapacitásbővítés részben a már előállított termékek mennyiségének növelésével, részben új termékek gyártásának bevezetésével jár majd - tette hozzá.

Világszerte folyamatosan bővül a magas hozzáadott értékű, nagy szaktudást és fejlesztési erőforrásokat igénylő orvostechnológiai üzletág, amelyben a Nolato kulcsfontosságú beszállítói pozícióval rendelkezik. 2000 óta van jelen a vállalatcsoport ebben a formában Magyarországon, a mosonmagyaróvári gyár a cégcsoport legnagyobb Kínán kívüli gyártóhelyszíne, ahonnan az egész világba exportálják a higiéniai és egészségügyi eszközöket - jegyezte meg Szijjártó Péter.

A külügyi tárca vezetője szerint a Nolatot különösen nagy tisztelet illeti azért, mert nagy számban foglalkoztat megváltozott munkaképességű embereket, emellett a cég tevékenysége nem veszélyezteti sem a magyar, sem az európai klímavédelmi célokat, ugyanis hat éve kizárólag megújuló energiát használ a mosonmagyaróvári gyár működtetéséhez.

Szijjártó Péter rámutatott: tavaly tavasz óta mindenki tudja, hogy a világjárvánnyal szembeni egészségügyi védekezés sikeréhez eszközökre van szükség, maszkra, lélegeztetőgépre, oltóanyagra, de mindezek mellett vannak egyebek is, például professzionális felhasználású szappan- és fertőtlenítőadagolók, vagy a laboratóriumi elemzéshez szükséges eszközök, amelyeket a Nolato gyárt.

Nagy István agrárminiszter, Győr-Moson-Sopron megye 5-ös számú választókerületének fideszes országgyűlési képviselője azt emelte ki, hogy a cég történetének legnagyobb beruházása valósul meg, amely Mosonmagyaróvár életében is jelentősnek számít.

Meleg Norbert, a Nolato Magyarország Ipari és Kereskedelmi Kft. vezérigazgató-helyettese elmondta, hogy a kormány támogatásának köszönhetően a Nolato Magyarország Kft. és a Nolato cégcsoport történetének is az egyik legnagyobb, legmeghatározóbb beruházása Magyarországon valósul meg.

Az eddigi legnagyobb beruházás és fejlesztés során minden korábbinál nagyobb gyártósor építésébe kezdtek, amellyel több mint másfélszeresére növelik meglévő gyártóterületüket. A beruházás során gyártó és kiszolgáló épületeket, csarnokokat, gyártó infrastruktúrát állítanak elő és modern gyártógépeket szereznek be.

A Nolato Magyarország által gyártott egészségügyi és higiéniai termékek iránt a járvány kezdete óta olyan nagy az igény, hogy 2020-ban kapacitásaik száz százalékos kihasználtsága mellett sem mindig tudták kielégíteni az igényeket - fűzte hozzá.

A vállalat honlapja szerint a svéd érdekeltségű Nolato csoport tagja a mosonmagyaróvári székhelyű Nolato Magyarország Kft., amelynek fő tevékenysége a higiéniai és egészségügyi termékek előállítása. A gyárban ipari higiéniai késztermékeket, személyi higiéniához kapcsolódó termékek alkatrészeit, gyógyászati segédeszközök, valamint életfenntartó berendezések alkotórészeit állítják elő.

 

Hír TV/MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!