2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar ráadás

Következik:

Hazahúzó 01:00

Gazdaság

Soha ennyit személyi hitelt nem vettek fel a magyarok

  • Soha ennyit személyi hitelt nem vettek fel a magyarok

Új rekordot érnek el a személyihitel-kihelyezések 2018-ban: a Világgazdaság számításai szerint meghaladhatja a 450 milliárd forintot az új szerződések összege.

A gazdasági napilap csütörtöki számában megjelent cikk ismerteti, hogy a Magyar Nemzeti Bank (MNB) adatai szerint az év első kilenc hónapjában 342,7 milliárd forint értékben kötöttek új szerződéseket a háztartások. Ez amellett, hogy majdnem pontosan másfélszerese az egy évvel korábbinak, nagymértékben meghaladja a 2017 egészében regisztrált 305,5 milliárd forintos mennyiséget is. A jegybank adatai szerint emellett már biztosra vehető, hogy az idén új – és az eddigieket jóval túlszárnyaló – rekord jön az új kihelyezéseknél: a válság előtti legerősebb évben, 2008-ban is csak 260,5 milliárd forint értékben kötöttek személyihitel-szerződéseket a háztartások.

A személyi kölcsönök aránya is emelkedett az elmúlt években a fogyasztásihitel-szerződéseken belül: 2018 első kilenc hónapjában a folyószámlahitelek nélkül számított új szerződéseknél 69,5 százalékos volt a súlyuk, miközben három évvel korábban még 54,8 százalék – olvasható a Világgazdaságban.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Európai-szinvonalú húsüzem látja el az országot + videó

Európai-szinvonalú húsüzem látja el az országot + videó

A Regnum a SPAR Magyarország saját húsüzeme. A cég ilyet elsőként és egyedüliként hozott létre az élelmiszer-kiskereskedelmi láncok közül. Az elmúlt két évtized során komoly fejlődésen ment keresztül a vállalat, több mint 8 milliárd forintot fordítottak fejlesztésre.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!