2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Híradó

Következik:

Háború Ukrajnában 13:00

Gazdaság

Sikerült megvédeni a hirtelen sokktól a vállalkozásokat és a bankszektort is

A törlesztési moratórium megvédte a hirtelen sokktól a vállalkozásokat és a bankszektort is. Egyedi és mégis generális intézkedés, amely lehetővé teszi, hogy az érintettek kihasználhatják a lehetőséget, de bármikor ki is szállhatnak belőle - mondta Balog Ádám, az MKB Bank elnök-vezérigazgatója a Magyar Nemzetnek.

  • Sikerült megvédeni a hirtelen sokktól a vállalkozásokat és a bankszektort is

A napilap keddi számában megjelent interjúban Balog Ádám közölte: nehéz időszakon jutottak túl 2019 végére, és éppen a jól megérdemelt, kedvező periódus következett volna idén, amikor kitört a járvány. Közvetlen előtte ért véget az MKB Bank hetvenéves történetének meghatározó szakasza: a 2015 óta tartó restrukturálási folyamat, amelynek során a menedzsment öt év alatt eredményes pályára állította és sikeresen digitalizálta a hitelintézetet. Az MKB pénzügyi csoport adózott eredménye tavaly rekord magasra, 44,1 milliárd forintra ugrott, ami több mint 75 százalékkal haladta meg a 2018-as teljesítményt. A csoport 2019-ben a hazai bankszektor egyik legmagasabb, 22,6 százalékos tőkemegfelelési rátáját érte el, míg a saját tőke öt év alatt 90 milliárd forintot meghaladó mértékben gyarapodott. A banki működés átalakításának eredményeként a 2015-ös év inflációval növelt, nominális értékéhez képest mintegy 30 százalékos, hozzávetőleg 18 milliárd forintos költségcsökkentési programot hajtottak végre.

"A pandémia keltette sokk és a nyomában járó válság kihívásainak kezelésére tehát mind a működés stabilitása, mind a tőkeellátottság szempontjából alkalmasak vagyunk, csakúgy, mint az állami gazdaságélénkítő programokban való hatékony részvételre"

- hangsúlyozta.

Közölte, hogy egyetért, Jelasity Radován, a Magyar Bankszövetség új elnökének véleményével. A hazai bankszektor tavaly jó esztendőt zárt, és most is sokkal jobb állapotban van, mint volt 2008-ban. A járvány miatt kialakult krízishelyzetben pedig nagyon sokat segítettek a kormányzati és a jegybanki lépések. A hiteltörlesztési moratórium bevezetése a térségben egyedülálló és kiváló döntés volt.

Kiemelte, hogy Magyarország gazdasága felkészült volt, a fiskális és monetáris politika készen állt. A 2008-as helyzettel szemben 2020-ban egy erős gazdaság állta a váratlan támadást. Az is hamar kiderült, hogy a pandémiával párhuzamosan kirobbanó krízis most első körben likviditási problémát okozott a gazdaság szereplőinél, elbocsátásokat, fizetési késedelmeket, a tartalékok hirtelen felélését vagy éppen a hiányukkal való szembesülést. Ebben a likviditási válságban csak a törlesztési moratórium annyi pénzt hagyott az ügyfeleknél - vállalkozásoknál és a lakosságnál -, mint az összes többi intézkedés összesen. Megvédte a hirtelen sokktól a vállalkozásokat és a bankszektort is. Egyedi és mégis generális intézkedés, amely lehetővé teszi, hogy az érintettek kihasználhatják a lehetőséget, de bármikor ki is szállhatnak belőle.

Azzal kapcsolatban, hogy közös pénzügyi holding társaság létrehozásáról írt alá szándéknyilatkozatot a Magyar Takarékszövetkezeti Bank és az MKB Bank, amelybe a két hitelintézet egyenlő tulajdonrésszel száll be, elmondta: a két hitelintézeti csoport jól kiegészíti egymást. A Takarék Csoport főként kisvárosi és kistelepülési lakossági, agrár- és mikro-, illetve kkv- és vállalati ügyfeleihez, önkormányzati kapcsolataihoz kiválóan illeszkedik az MKB városi ügyfélköre, privát banki, nagyvállalati és lízingportfóliója. De ugyanez mondható el a fiók- és ATM-hálózatokról vagy a termékekről, szolgáltatásokról. A most formálódó Magyar Bankholding feladata megvizsgálni, hogyan lehet a meglévő adottságok felhasználásával továbblépni. Ügyfélközpontú szemléletet, likviditást, tőkét biztosítani nagyon nagy feladat - ismertette Balog Ádám.

Arról, hogy időközben azt is bejelentették, hogy a Budapest Bank is csatlakozik az alakuló bankholdinghoz, elmondta: igen alapos vizsgálati, egyeztetési és előkészítési időszak következik. A Takarékbank, az MKB és a Budapest Bank összesen csaknem 1,9 millió ügyfelet szolgál ki országosan, a hazai fiókhálózat közel felét, több mint 920 banki egységet működtetnek, együttes mérlegfőösszegük megközelíti az 5800 milliárd forintot, amivel messze az ország második legnagyobb bankcsoportjává válhatnak. A holdingba pedig a Budapest Bank a másik két féllel azonos tulajdoni hányaddal szállna be.

A folyamat alapos, megfontolt, következetes munkát és döntéseket igényel. Azt azonban már most ki lehet jelenteni, hogy nincs még másik három olyan bank az országban, amelyeket ilyen jó feltételekkel lehetne egybegyúrni - fogalmazott.

 

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!