2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Gazdaság

Rezsicsökkentés kontra szolgáltatók

Másfél évvel ezelőtti szintre esnek vissza a víz- és szemétdíjak júliustól az újabb rezsicsökkentés hatására. Előtte azonban több tízezer fogyasztó számíthat pluszpénzre. Dunaújvárosban és környékén a 100 százalékos áremelést vonta vissza a szolgáltató az önkormányzatok hatására, országszerte több tucat víziközművet pedig az energiahivatal marasztalt el, amiért a törvényben megengedettnél nagyobb mértékben emelték áraikat tavaly.

A lakosságot sokkolták az első negyedéves számlák. „A tavalyihoz képest mekkora volt ez a díjemelés? Ez 100 százalék volt, tessék elképzelni, fizettem ötezer-valamennyit, most meg fizettem 10 500-valamennyit, akkor 100 százaléknál is több, vagy 100 százalék” – mondta egy nyugdíjas.

A cég először a szállítás gyakoriságának növelésével indokolta az áremelést, majd azzal, hogy csak 2013-tól végzi a Dunanett a szolgáltatást, és nem volt olyan korábbi díjszabás, amelyhez alakíthatták volna áraikat. A lakossági bejelentések nyomán a cég résztulajdonosa, a dunaújvárosi önkormányzat kezdeményezte a díjemelés visszavonását. „Azonnal intézkedtek a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóságon keresztül, akik közigazgatási eljárást folytattak az ügyben. Ennek kapcsán került sor annak megállapítására, hogy a számlák kibocsátása jogszerűtlen volt, hiszen a szolgáltató nem várta meg a magyar energiahivatal visszajelzését a díjszabással kapcsolatban” – nyilatkozta Németh Tünde, Dunaújváros önkormányzati sajtóreferense.


Akik nem fizették be a megemelt számlákat, új csekket kapnak. Azoknál pedig, akik befizették az első negyedéves díjat, jóváírják a különbözetet. Míg Dunaújvárosban és környékén a szemétdíjat, az ország számos más területén a vízdíjat emelték a törvényben megengedettnél nagyobb mértékben a szolgáltatók. Pilisen tavaly 310 forint helyett ugyan 280 forint lett a köbméterenkénti vízdíj, de bevezettek egy havi 380 forintos alapdíjat. Az energiahivatal határozatai nyomán országszerte 42 víziközmű-társaságnak kell visszafizetnie fogyasztóinak a jogellenesen beszedett összegeket, illetve annak kamatait. A hatóság a második félévben már arra figyel, hogy a cégek az előírásoknak megfelelően hajtsák végre a második félévtől életbe lépő 10 százalékos rezsicsökkentést. „A szolgáltatóknak abból az árból kell kiindulniuk, amit 2011. december 31-én alkalmaztak és megemeltek, bruttó értékről lévén szó, 4,2 százalékkal. Ehhez képest kell majd a rezsicsökkentést értelmezni” – jelentette ki Vigassy Csaba, a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal szóvivője.

A parlament hétfőn döntött a lakossági terhek újabb mérsékléséről. Ennek értelmében július elsejétől a víz- és szemétdíjak is a másfél évvel ezelőtti szintre csökkennek vissza.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!