2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Gazdaság

PM: A hazai költségvetés minden forrást biztosít a járvány elleni védekezéshez

A magyar kormánynak a legfontosabb feladata a koronavírus-járvány hatásainak kezelése. Az életek védelme után fontos feladat a gazdaság újraindítása, a munkahelyek megtartása és újak teremtése, valamint a családok és vállalkozások helyzetének megerősítése. Minden intézkedés ezeket a célokat szolgálja, így a költségvetésnek a járvány elleni küzdelemhez, illetve a gazdaságvédelmi akciótervhez szükséges forrásokat biztosítani kell - hangsúlyozta a Pénzügyminisztériumnak az MT-hez szerdán eljuttatott közleménye.

  • PM: A hazai költségvetés minden forrást biztosít a járvány elleni védekezéshez

A kormány eddigi járványügyi és gazdaságvédelmi intézkedései - a hiteltörlesztési moratórium, a végrehajtások, árverések felfüggesztése, valamint azon ágazatok megsegítése, amelyek a járvány következtében bajba kerültek - a költségvetés bevételi és kiadási oldalára egyaránt döntő mértékű hatást gyakorolnak.

Márciusban kiemelkedő összegeket tettek ki a koronavírus járványhoz kapcsolódó egészségügyi eszközbeszerzések, közel 190 milliárd forintot költött a kormány védőmaszkok, védőeszközök, lélegeztető gépek vásárlására.

Az első három hónapban az államháztartás központi alrendszere 831,9 milliárd forintos hiánnyal zárt. A központi költségvetés 746,7 milliárd forintos deficitet, az elkülönített állami pénzalapok 1,7 milliárd forintos többletet, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 86,9 milliárd forintos hiányt értek el.

Az adóbevételek az előző évi adatokhoz képest továbbra is növekedést mutatnak: március végéig az általános forgalmi adóból (áfa) 90,3 milliárd forinttal, a személyi jövedelemadóból (szja) 55,0 milliárd forinttal, a társasági adóból 37,9 milliárd forinttal több folyt be. Az idei első negyedévben áfából az éves előirányzat 22,7 százaléka, az szja-ból az éves előirányzat 24,1 százaléka, míg a nyugdíj-, egészségbiztosítási és munkaerő-piaci járulékokból és a szociális hozzájárulási adóból összesen az éves előirányzat 24,2 százaléka teljesült.

2020 első három hónapjában összesen 63,4 milliárd forint uniós bevétel érkezett a költségvetésbe, szemben az egy évvel korábbi 283,7 milliárd forinttal, miközben az uniós programok kiadásai megközelítették a 691,2 milliárd forintot.

 

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!