2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Vezércikk 06:00

Gazdaság

Oszágszerte nyílnak állampapírpontok

Állampapírpontok nyitnak országszerte – jelentette be Varga Mihály a Hír TV Rájátszás című műsorában.

A nemzetgazdasági miniszter elmondta, a kormányváltás óta duplájára nőtt az állampapírokba fektetett összegek állománya. Varga Mihály hangsúlyozta: a Ciprusi bankválság után látni kell, hogy szükség van az államilag garantált befektetésekre.

– Arra készülünk, hogy az állampapírokat még inkább elérhetővé tesszük a lakosság számára a járási hivatalokon keresztül. Állampapírpontokat fogunk nyitni, ezen a héten ez a folyamat már elindul, az V. kerületben, Hódmezővásárhelyen, Karcagon, később is máshol is nyílnak majd fiókok, ahol a lakosság egyszerűen fog hozzájutni és tudja elhelyezni a megtakarított pénzét ilyen biztonságos államilag garantált eszközökben – jelentette ki a Rájátszásban Varga Mihály.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Európai-szinvonalú húsüzem látja el az országot + videó

Európai-szinvonalú húsüzem látja el az országot + videó

A Regnum a SPAR Magyarország saját húsüzeme. A cég ilyet elsőként és egyedüliként hozott létre az élelmiszer-kiskereskedelmi láncok közül. Az elmúlt két évtized során komoly fejlődésen ment keresztül a vállalat, több mint 8 milliárd forintot fordítottak fejlesztésre.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!