2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Sajtóklub 08:05

Gazdaság

Nem kell az utcára kerülniük a családoknak

Nem kell utcára kerülniük azoknak a családoknak, amelyeket a moratórium lejártával lakoltatnak ki a szociális államtitkár szerint. Soltész Miklós emlékeztetett, az országban 180 átmeneti otthont működtetnek egyházak, civil szervezetek és önkormányzatok, és van bennük szabad hely. A kilakoltatási tilalom meghosszabbításáról nincs még kormánydöntés.

„A devizahitelesek és károsultak nevében követeljük, hogy töröljék el a devizahiteleket, és állítsák le a kilakoltatást!” – Autós felvonulással demonstráltak civil otthonvédők pénteken a kilakoltatási tilalom meghosszabbításáért. A moratórium március 1-jén szűnt meg. Már aznap délelőtt kopogtatott a végrehajtó egy budafoki adósnál. Három napot kapott az ingatlan kiürítésére. Szabóék azt állítják, jogerős bírósági végzés még nincs. – A családunkkal lakunk benne, és ebből szándékoznak minket kiköltöztetni – mondta Szabó Arnold adós.  A család a felső szintet most újítja fel. A ház volt a fedezete a vállalkozásra felvett devizahitelnek. – A teljes hitelfelvételünk az 13 és fél millió forint volt, az akkori ingatlan értéke 30 millió forint körül volt, a bank viszont tőlünk 27 millió forintot követel, pont a duplájára ment föl a törlesztőrészletünk – közölte Szabó Arnold.

Február közepén ezrek tüntettek a kilakoltatási moratórium meghosszabbításért a Parlament előtt. A pénzügyi jogok biztosa 45 nap haladékot adna, de kormánydöntés egyelőre nincs. A szociális államtitkár szerint a hosszabbítás könnyebbség ugyan, de nem megoldás, a tilalom egész éves fenntartására pedig nincs lehetőség.

„Fölkészültünk arra a nagyon szomorú helyzetre, ami sajnos sok családdal előfordulhat, és elő is fordul, hogy valóban a kilakoltatás megtörténik – mondta Soltész Miklós. – És ezeknél a családoknál a családok átmeneti otthona nyújthat segítséget. A tavalyi évben még 2,4 milliárd forint támogatás volt rá, idén fölemeltük 3,3 milliárd forintra ezt a lehetőséget. Jelenleg a férőhely-kihasználtság 90 százalék” – tette hozzá a szociális államtitkár.

Soltész Miklós emlékeztetett, a fizetésképtelenné vált lakáshiteleseknek nem kell elhagyniuk otthonukat, bérlőként maradhatnak az ingatlanban, ha felajánlják megvételre a Nemzeti Eszközkezelőnek. A társaság 33 milliárd forintból gazdálkodik idén.

„Tízezer ingatlan vásárlására van lehetőség, 13 ezer ügyletet pedig befogadhat idén az eszközkezelő – közölte Ternyák Edit szóvivő. – A keret tehát adott, és a jogosultak, ha minden feltételt teljesítenek és a bank is hozzájárul az adásvételhez, akkor bekerülhetnek a programba.”

A bérleti díj az ingatlan forgalmi értékének 1,2 százaléka – 12 hónapra elosztva. Ez egy 10 milliós ingatlannál havi 12 500 forintot jelent. A jogosultak köre várhatóan bővül, nemcsak a házastársak vagy az élettársak, hanem a hozzátartozók is hiteladósnak minősülnének, így ők is felajánlhatnák megvételre az ingatlant az eszközkezelőnek.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Verstappen nyerte a sprintfutamot

Verstappen nyerte a sprintfutamot

A negyedik helyről rajtoló Max Verstappen, a Red Bull címvédő és háromszoros világbajnok versenyzője nyerte a Forma-1-es Kínai Nagydíj szombati sprintfutamát.
Kezdődik a kampány és az ajánlásgyűjtés

Kezdődik a kampány és az ajánlásgyűjtés

Ma indul a választási kampány Magyarországon, és mától kaphatják meg a jelöltek és jelölőszervezetek a választási irodáktól az ajánlóíveket a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek, a nemzetiségi önkormányzati képviselők, valamint az Európai Parlament (EP) tagjainak választásán induláshoz.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Európai-szinvonalú húsüzem látja el az országot + videó

Európai-szinvonalú húsüzem látja el az országot + videó

A Regnum a SPAR Magyarország saját húsüzeme. A cég ilyet elsőként és egyedüliként hozott létre az élelmiszer-kiskereskedelmi láncok közül. Az elmúlt két évtized során komoly fejlődésen ment keresztül a vállalat, több mint 8 milliárd forintot fordítottak fejlesztésre.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!