2023. 09. 30. Szombat Jeromos napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Vezércikk 06:00

Gazdaság

Nincs cégmegszűnési hullám a járvány miatt

A reálgazdaság járványhatásoktól mentesen is tovább koncentrálódik, de elmaradt a nagy cégmegszűnési hullám - írta szerdán a Világgazdaság a Nemzeti Cégtár adatait ismertetve.

  • Nincs cégmegszűnési hullám a járvány miatt

A múlt év végén 546,3 ezer céget tartottak számon Magyarországon, míg 2019-ben még 552,5 ezret. A tavaly bejegyzett több mint 28,9 ezer cég csupán 62-vel kevesebb, mint az egy évvel korábban útjára indított vállalkozások száma, míg a megszűnések 30,2 ezres múlt évi száma 4949-cel el is maradt a 2019-es adattól.

Négy-öt éve még 20-25 ezerrel több cég húzta le a rolót, mint amennyi megkezdte működését, 2020-ban már az 1300-at sem érte el a különbség - derül ki a lapban idézett adatokból.

Parragh László, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke a lapnak elmondta, hogy a teljes körű kamarai regisztrációnak is köszönhetően a cégadatbázis egyre kevesebb olyan piaci szereplőt hordoz, amely nem folytat tényleges vállalkozói tevékenységet.

Németh Dávid, a K&H Bank vezető makrogazdasági elemzője úgy nyilatkozott, reménykeltő, hogy nincsenek tömeges cégmegszűnések, mert az nagyban csökkentené a gyors és tartós kilábalás esélyét. Szerinte a talpon maradást a hitelmoratórium mellett segítik a beruházást, illetve a munkahelymegtartást ösztönző gazdaságpolitikai intézkedések, valamint a jegybanki áthidaló konstrukciók.

Essősy Zsombor, a Magyarok a Piacon Klub elnöke kiemelte, hogy több ágazat meg is erősödött az utóbbi időszakban, köztük az egészségipar, az élelmiszeripar, a gépgyártás, az elektronika és a védelmi ipar. A mérleg másik serpenyőjében viszont ott vannak a kárvallott szolgáltatók, élükön a turizmus-vendéglátás és a rendezvényszervezés szereplőivel.

 

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:30-kor műsorra kerülő Svenkben mostantól Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Januártól nem hétfő esténként, hanem vasárnap 19 órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét. Ez mostantól nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma lesz. Keddtől péntekig 21 órától gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A Karc FM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99

Kapcsolódó tartalmak

10 pont, amiért erős maradhat a magyar gazdaság

10 pont, amiért erős maradhat a magyar gazdaság

Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a Budapesti Kereskedelmi és Iparkamara Nagyvállalati Klubjának második rendezvényén tartott előadást. Mint mondta, az egyik legnehezebb válságon vagyunk túl, a gazdaság alapszövetei nem sérültek, már a fordulathoz érkeztünk, de további 10 lépésre lesz szükség.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!