2024. 05. 08. Szerda Mihály napja
Jelenleg a TV-ben:

Hazahúzó

Következik:

Sötétségben, fényben - Útközben Csender Leventével 03:00

Gazdaság

Nem ösztönzi a munkavállalókat az alapjövedelem Olaszországban

Mintegy 180 millió euró veszteséget jelent az olasz államháztartás számára a baloldali Ötcsillag Mozgalom által kezdeményezett állampolgári alapjövedelem. Az adatok szerint a segítséget igénybe vevők gyakran vállaltak feketemunkát és nem voltak érdekeltek az elhelyezkedésben. Eddig 1 millió 370 ezer olasz élt a lehetőséggel.

  • Nem ösztönzi a munkavállalókat az alapjövedelem Olaszországban

3 milliárd eurót irányoz elő az európai helyreállítási alap Olaszországban az állampolgári alapjövedelemben részesülő munkakeresők elhelyezésének segítésére. A kormány-koalícióban dolgozó Élő Olaszország párt eddig sem támogatta a kormányfő tervét, szerintük a pénzek kiosztása csak a kabinet kliens-rendszerének kiépítésére szolgál.

Az Öt Csillag Mozgalom parlamenti képviselője azt bizonygatta római tudósítónknak, hogy a támogatási forma működik.

A statisztikák azonban azt bizonyítják, hogy a munkanélküliek mindössze 15 százalékának sikerült határozatlan idejű szerződéshez jutnia, 85 százalékuk pár hónap leforgása alatt ismét állás nélkül volt. A Liga szerint az állam kötelessége a gondoskodás, azonban nem szabad ezt összekeverni a munkakerülők pénzelésével.

A szintén jobboldali Olasz Testvérek párt a kezdetek óta éles kritikával illette az alapjövedelem bevezetését. Elnökük szerint az egész csak egy nagy átverés.

Hozzátette, mindent megtesznek, hogy megakadályozzák az alapjövedelemhez köthető pénzszórást. Ha ez nem sikerül a parlamentben, akkor aláírásgyűjtésbe kezdenek.

Hír TV

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!