2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Gazdaság

Muszáj volt beleegyeznie a bankbetétek megadóztatásába

Kedd estére halasztotta a ciprusi parlament a bankbetétadóról szóló szavazást. A javaslat a korábban közöltekhez képest csökkenti a kisbetétesek terheit, de növeli a félmillió eurónál nagyobb összeggel rendelkezők adókulcsát.

A törvényhozás ma döntött volna arról, hogy a szigetország betéteseire hárítják-e a csődközelbe került bankok megmentésének terheit. Ha elfogadják a törvényjavaslatot, a félmillió eurónál nagyobb összeggel rendelkezők adókulcsa 15 százalékra nő.

A csőd szélén álló ország elnöke, Nikosz Anasztasziadisz tegnap jelentette be, hogy a nemzetközi hitelért cserébe befagyasztják a bankbetéteket és megadóztatják egy részüket. „A megoldás nem az, amit akartunk, de a jelenlegi körülmények között ez a legkevésbé fájdalmas. Mindenekelőtt azért, mert így a kezünkben marad az ország működtetése” – nyilatkozta az elnök az állami televízióban. Hozzáfűzte: muszáj volt beleegyeznie a bankbetétek egyszeri megadóztatásába, mert e nélkül csődbe ment volna az ország.

Az elnök szerint a bankok csődje miatt több ezren veszítenék el a munkahelyüket, és legalább ennyi kisvállalkozás menne tönkre. Anasztasziadisz úgy fogalmazott: az adó kivetése az ország stabilitását és a gazdaság növekedését segíti. A ciprusi kormány az új terhet az Európai Unió és a Nemzetközi Valutaalap 10 milliárd eurós mentőcsomagjáért cserébe vetné ki.

Felháborította az embereket a bankbetétadó terve

A bejelentés után a helyiek megrohamozták az automatákat, hogy kivegyék a pénzüket a bankokból. „Úgy érzek, ahogy mindenki más: bosszant, sőt dühít a helyzet. Fogalmunk sincs, mit hoz a holnap, nagyon nehéz a helyzet” – mondta egy ciprusi.

 

Az új teher különösen érzékenyen érinti a mediterrán szigeten élő, több mint nyolcvanezres brit közösséget. „Bármennyi megtakarításod van, nem engedhetsz meg magadnak ekkora veszteséget. Ez többé-kevésbé a lopás legalizálása. Úgy fest, a kormány azt csinál, amit akar” – mondta egyikük felháborodottan.

A kabinet 5,8 milliárd euró bevételt remél a bankbetétadótól. A törvénytervezet szerint azok, akik megtagadják az adóbefizetést, akár három év szabadságvesztésre vagy 50 ezer euró bírságra is számíthatnak.

Az euróövezetben eddig tabunak számított a csődközelbe jutott bankok betéteseinek megbüntetése. A ciprusi kormány holnap szavaz az új adóról, amelyet a legtöbb parlamenti párt ellenez.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!