2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Sajtóklub 08:00

Gazdaság

Mindent bevetnek a magyar tejipar megmentéséért

Eddig több mint százezer liter, Szlovákiából és Csehországból származó tejet zárolt a Földművelésügyi Minisztérium szakhatósága. Az importtermékeket a kis- és nagykereskedőktől azért foglalták le, mert nem tudták dokumentumokkal igazolni a tej pontos eredetét. A Nemzeti Élelmiszer-biztonsági Hivatal áfacsalás gyanúja miatt minden ilyen esetben feljelentést tesz az adóhatóságnál is.

A Hír Televízió még július végén mutatta be azokat a felvételeket, amelyek Szlovákiában készültek rejtett kamerával. Egy párkányi áruházban átszámítva 335 forintot kértek a legdrágább szlovák dobozos tejért, de a legolcsóbb ultrapasztőrözött tej is több mint 180 forintba került literenként. Ugyanezeket a termékeket néhány kilométerrel arrébb, egy esztergomi áruházban jóval olcsóbban adták. A Tej Terméktanács ügyvezető igazgatója Magyarország élőben című műsorunkban pénteken azt mondta, azért olcsóbb itthon a szlovák tej, mert a kereskedőlánc több magyar részvevője is adócsaló, nem fizetik meg az áfát. „A hatóság végigmegy a láncon, és amikor eljutna ehhez a bizonyos nagykereskedőhöz, addigra ez a nagykereskedő felszívódik és nem lehet elérni. Tehát ezeket ilyen álkereskedőknek hívjuk, akiken keresztül egy mobiltelefonnal és egy aktatáskával gazdát cserél ez a tej, úgy, hogy valójában nem is látta a tejet, nem is rendelkezik logisztikai teleppel, nem is rendelkezik hűtőházzal, neki csak az a szerepe, hogy az áfamegfizetést elkerülje, lepapírozza” – mondta Harcz Zoltán.

A Földművelésügyi Minisztérium ezért július végén fokozott razziát indított a tejimportőröknél. Eddig összesen több mint százezer liter tejet zároltak, amelyek Csehországból és Szlovákiából érkeztek, de az eredetét nem tudták igazolni a kereskedők. „Elsősorban a kiskereskedelemnél, nagykereskedelemnél akkor van zárolás, hogyha a termék gyártási száma, a tétel azonosítására alkalmas adata nem található meg, nem egyezik meg a szállítólevélen, számlákon szereplő adatokkal, vagyis felmerülhet a termékek nyomon követési hiányossága, problémája. Az ilyen esetekben az a gyanú is felmerül, hogy adóelkerülés miatt nem egyeznek a számok, illetve a számla, szállítólevél-forgalom. A NAV illetékes szervei részére minden szükséges adatot, információt átadunk, amelyet a mi ellenőrzésünk tár fel, az adóelkerülés tényt a NAV vizsgálja” – közölte Bognár Lajos, a Földművelésügyi Minisztérium helyettes államtitkára.


A magyar árakat leverő illegális import miatt a nyáron tüntetéseket is szervező tejtermelők szerint a hatóságok ennél jóval többet is tehetnének. A NAV szóvivője azt mondta: ők folyamatosan tartanak közúti ellenőrzéseket is a lánccsalásos bűncselekmények felderítése érdekében. „Egy közúti ellenőrzés során arra is sor kerülhet, sőt sor is kerül, hogy leellenőrzik a címzettet, hogy egyáltalán létező cégről van-e szó, illetve a feladó létező cég-e. Olyan is előfordult már, hogy több tonnányi szállítmány papíron egy negyedik emeleti lakásba ment volna egyébként, és amikor fény derült arra, hogy áfacsalásról van szó, nyomozás is indult az ügyben” – mondta Sárközi Alexandra, a NAV szóvivője.

A Tej Terméktanács demonstrációs bizottsága szerint az uniós tagországok ellen bevezetett orosz élelmiszer-embargó miatt hamarosan Magyarországon is megjelenhetnek olyan tejtermékek, amelyeket eredetileg orosz exportra szántak, és ez újabb gondokat okozhat majd a hazai tejpiacon.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Európai-szinvonalú húsüzem látja el az országot + videó

Európai-szinvonalú húsüzem látja el az országot + videó

A Regnum a SPAR Magyarország saját húsüzeme. A cég ilyet elsőként és egyedüliként hozott létre az élelmiszer-kiskereskedelmi láncok közül. Az elmúlt két évtized során komoly fejlődésen ment keresztül a vállalat, több mint 8 milliárd forintot fordítottak fejlesztésre.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!