2024. 04. 20. Szombat Tivadar napja
Jelenleg a TV-ben:

Vezércikk

Következik:

Sajtóklub 08:05

Gazdaság

Magyar Nemzet: Nem emelhet bért a Magyar Posta

Nem emelhet bért a Magyar Posta, a vállalat "Brüsszel jóindulatára vár", mivel meg van kötve a keze - mondta Schamschula György vezérigazgató a Magyar Nemzetnek. A hétfői lapszámban felidézték, hogy hétvégén tüntettek a szakszervezetek.

  • Magyar Nemzet: Nem emelhet bért a Magyar Posta

A Magyar Posta Zrt. és az érdekképviseletek között egyetértés látszik abban, hogy a béreket emelni kellene. Ám a társaság jelenlegi helyzetében erre nincs lehetőség, ezért egy korábbi megállapodáson felüli, egyszeri juttatást ajánlottak fel, amelyről hétfőn tárgyalnak ismét, mert a szakszervezetek nem fogadták el a javaslatot.

"A vállalat keze meg van kötve, ahogyan a magyar államé is: mindhárom fél Brüsszel jóindulatára vár" - mondta Schamschula György.

A szakszervezetek 10 százalékos bérfejlesztést követelnek, a Magyar Posta azonban egyszeri juttatás mellett érvel.

Idén a koronavírus-járvány forgalomcsökkenést és egymilliárd forint feletti védekezési kiadást is hozott, ami rontotta a féléves eredményt - közölte Schamschula György. Hozzátette: arra jutottak, hogy felelős gazdálkodás mellett csak egyszeri kifizetést tudnak felajánlani. Ugyanakkor megjegyezte, hogy a tulajdonos magyar állam közbenjárását is kérték.

Az uniós szabályozás szerint az állam 15 millió eurónál (mintegy 5,3 milliárd forint) nagyobb összeget nem juttathat állami vállalatnak a méltánytalan többletteher fedezésére (ami abból adódik például, hogy a járványhelyzet alatt is kötelező fenntartania a szolgáltatást), ennél több pénz kifizetése már tiltott állami támogatásnak minősül.

Schamschula György azt mondta a Magyar Nemzetnek, hogy az Európai Bizottság a kormány, a posta és a szakszervezetek együttes kérésére sem hozza előrébb a felülvizsgálatot, akár még egy év is eltelhet a várhatóan hónapokat felölelő tárgyalásig.

Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy addig sem maradnak segítség nélkül a postai dolgozók. Idén 8,5 milliárd forintot adnak egyszeri juttatásként az alapbéren felül, ami nagyjából 8 százalékos fizetésemelésnek felel meg. Ezt mind a 28 ezer alkalmazott megkapja, leszámítva a vezetőség tagjait.

A jelenlegi tárgyalások témája a másik egyszeri kifizetés. Ezt a szakszervezetek által követelt béremelés helyett, augusztusban juttatnák, "a szenioritás elve" alapján - olvasható a Magyar Nemzetben.

 

 

MTI

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Üti-veri egymást a DK és a Kutyapárt a Hegyvidéken

Üti-veri egymást a DK és a Kutyapárt a Hegyvidéken

Annak ellenére, hogy a Kutyapárt megnyerte az előválasztást a Hegyvidéken, Gyurcsányék ráindítják a jelöltjüket. A Kutyapárt szerint a DK, a DK szerint a pedig Kutyapárt az akadálya annak, hogy legyőzzék a Fideszt a XII. kerületben.

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Európai-szinvonalú húsüzem látja el az országot + videó

Európai-szinvonalú húsüzem látja el az országot + videó

A Regnum a SPAR Magyarország saját húsüzeme. A cég ilyet elsőként és egyedüliként hozott létre az élelmiszer-kiskereskedelmi láncok közül. Az elmúlt két évtized során komoly fejlődésen ment keresztül a vállalat, több mint 8 milliárd forintot fordítottak fejlesztésre.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!