2024. 03. 28. Csütörtök Gedeon, Johanna napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Gazdaság

Magyar Nemzet: Már nem zárkóznak el a Budapest Airport értékesítésétől a tulajdonosok

  • Magyar Nemzet: Már nem zárkóznak el a Budapest Airport értékesítésétől a tulajdonosok

Már nem zárkóznak el a Budapest Airport értékesítésétől a tulajdonosok, csak magasabb árat akarnak - tudta meg a Magyar Nemzet. A hétfői lapszámban azt írták, hogy tárgyalások kezdődtek a magyar kormány ajánlatáról.

    Múlt héten kapták meg a kabinet nem kötelező erejű vételi ajánlatát a Budapest Air­port Zrt.-re. A Magyar Nemzet iparági forrásokból úgy értesült, hogy nem utasították vissza, mint korábban, de a pia­ci érték alattinak ítélték meg.

    Ez jelentős változás, a budapesti repülőtér nemzetközi tulajdonosai ugyanis egészen a közelmúltig kizárták részesedésük eladását - jegyezte meg a lap.

    Palkovics László innovációs és technológiai miniszter a Magyar Nemzet kérdésére azt mondta, hogy nem akar nyilatkozni folyamatban lévő ügyről.

    Hasonlóan reagált a Bloomberg megkeresésére az egyik tulajdonos, az AviAlliance nevű, német székhelyű légikikötő-kezelő.

    A magyar állam ismét többségi tulajdont szerezne a Liszt Ferenc-repülőteret üzemeltető cégben.

    Nyilatkozataiban Palkovics László világossá tette: a jelenlegi fő tulajdonos kanadai nyugdíjalapnak nem igazán fontos, hogy modern, kulturált légikikötővel járuljon hozzá a magyar gazdaságfejlesztéshez, az idegenforgalom élénkítéséhez, a közlekedéspolitikai célok eléréséhez - írta a lap.

    A Magyar Nemzet úgy fogalmazott, hogy a baloldali kormányzat 2005-ben "pillanatnyi költségvetési szempontoknak engedve adta el" a Budapest Airportot. A 75 évre megkötött koncessziós szerződés rendkívül erős védelmet biztosított a külföldi befektetőknek. A repülőtéri szolgáltatásokból származó szinte minden bevétel az új tulajdonosokat illeti meg - olvasható a lapban.

MTI

 

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!