2023. 12. 05. Kedd Vilma napja
Jelenleg a TV-ben:

Napindító

Következik:

Híradó 07:00

Gazdaság

Lentner: A Budapest Bankot is konszolidálni kell

101 százalékos piaci részesedésű bank jöhet létre, amennyiben az állam a már a tulajdonában lévő MKB Bankot, illetve annak megvásárlása után a Budapest Bankot összevonja – mondta a Hír TV Magyarország élőben című műsorában Lentner Csaba.

A közgazdász szerint az MKB-hoz hasonlóan a Budapest Banknál is konszolidációra lehet majd szükség a rengeteg rossz hitel miatt, a pénzintézetek privatizációjáról pedig csak ezután lehet szó.

– Az a kérdés, hogy van-e erre fizetőképes belföldi kereslet, aki majd az államtól, illetve a nemzeti banktól átvenné az MKB és Budapest Bankot is. Az államnak az a feladata, hogy a piacot organizálja, szervezze, a piaci szereplők működését koordinálja, tehát az államnak az lesz a feladata, hogy miután a Budapest Bankot is konszolidálja, rengeteg rossz hitel van, ezt össze kell vonni, át kell tekinteni, és meg kell keresni azokat a befektetőket, akik állami támogatással, állami koordinációval felelős tulajdonossá tehetők – mondta Lentner Csaba.

Tekintse meg a teljes interjút:

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

A nap kérdése

A nap kérdése

Még a választás előtt belebukhat a brüsszeli baloldal a korrupciós botrányába?

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

Újabb bolt lesz zárva december 24-én

Újabb bolt lesz zárva december 24-én

Az összes magyar üzletét bezárja a Libri december 24-én. A cég ezzel akar hozzájárulni a munkatársai ünnepi kikapcsolódásához - írja a Világgazdaság.
@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!