2024. 03. 29. Péntek Auguszta napja
Jelenleg a TV-ben:

Radar

Gazdaság

Közel egymilliárdból bővül az ipari park

Letették a bonyhádi iparipark-bővítés alapkövét. A beruházás teljes költsége 950 millió forint, a betelepülő vállalkozások 230 új munkahelyet teremtenek. Az ünnepségen részt vett Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter, aki azt mondta, az ipari parkoknak komoly gazdaságélénkítő hatásuk van.

A bonyhádi ipari park bővítésére azért van szükség, mert két új vállalkozás települ be. A projekt keretében egy 2000 és egy 4000 négyzetméteres csarnok épül. A parkban jelenleg tizenegy vállalkozás működik, melyek csaknem ötszáz főt alkalmaznak. A két új cég további 230 fővel növeli az itt dolgozók létszámát.

– A beruházás eredményeként a vállalatok versenyképesebbé válnak és várhatóan a korábbi évek foglalkoztatási szintjét is meghaladóan vesznek majd részt a munkahelyteremtésben. E két beruházás reményt ad arra is, hogy további vállalkozások települjenek be az ipari parkunkba – mondta Potápi Árpád, Bonyhád polgármestere.


Az alapkőletételen Németh Lászlóné nemzeti fejlesztési miniszter elmondta: az országban már kétszáz ilyen ipari park működik, amelyek több mint 4000 vállalkozásnak adnak helyet. Ezek a cégek mintegy 180 ezer embert foglalkoztatnak.

– Ezeknek az ipari parkoknak már a létrehozás szakaszában is nagyon komoly gazdaságélénkítő hatásuk van. Számos helyi munkavállaló már a létrehozás, az építkezés során be tud kapcsolódni a fejlesztési folyamatokba. Az elkészült beruházások pedig bővítik a térség kereskedelmi aktivitását, új munkahelyeket teremtenek, és ennek eredményeként erősödik nyilvánvalóan a város lakosságmegtartó ereje is – mondta Németh Lászlóné.

A bonyhádi iparipark-bővítés teljes költsége mintegy 950 millió forint, az építkezés befejezése az év végére várható.

Ezek is érdekelhetik

Legfrissebb híreink

Műsorok

Svenk, a HírTV mozimagazinja

Svenk, a HírTV mozimagazinja

A hetente szombatonként 22:50-kor műsorra kerülő Svenkben Zavaros Eszter műsorvezető kalauzolja a nézőket a magyar filmipar múltjába, jelenébe és jövőjébe.
Sajtóklub - ajánló

Sajtóklub - ajánló

Aktuális kérdések, hétről-hétre! Fontos témák, kivételes vélemények! Minden vasárnap 19 óra 10 perctől órától jelentkezik Sajtóklub című műsorunk.
Vezércikk - ajánló

Vezércikk - ajánló

Vezércikk – a sajtóban ez az a műfaj, ami meghatározza az adott médium legfontosabb üzenetét, de ez már nem csak a nyomtatott sajtótermékek privilégiuma. Hétfőtől péntekig 20 óra 55 perctől gyakorló zsurnaliszták, szókimondó véleményvezérek elemzik a nap legfontosabb híreit.
Paláver - ajánló

Paláver - ajánló

A HírFM és a HírTV közös műsora a Paláver. Itt a hallgatók közvetlenül is részt vehetnek a műsorfolyamban. Minden hétköznap 15 óra 30 perctől. A műsor telefonszáma: +36 (1) 799 29 99.

Kapcsolódó tartalmak

@ 2021 Hír TV ZRt. Minden jog fenntartva!