A szakember a lap keddi számában kifejtette: horgászni a járvány idején is megengedett volt, így sokan visszatértek korábbi hobbijukhoz, vagy családi programként választották vízparti kiránduláshoz. Hetente nagyjából ötezerrel nőtt a horgászok száma, már több mint 695 ezren regisztráltak, ez 275 ezres bővülés a három évvel ezelőtti számhoz képest.
Azt is elmondta, hogy évente mintegy négyezer tonna halat telepítenek a horgászszervezet által kezelt vizekbe, de az idén egy állami intervenció keretében 1200 tonnával több kerülhet az állami tulajdonú vizekbe. A járványhelyzet miatt nehéz helyzetbe került haltenyésztő vállalkozásokat megsegítő, 800 millió forintos állami befektetéssel 1500 munkahelyet lehetett stabilizálni. A forgalomnövekményből származó adóbevételek miatt pedig fél évnél is hamarabb megtérült az állami befektetés.
Országosan több mint 1200 horgászbolt működik, és további több száz vállalkozás gyárt és forgalmaz horgászkelléket, etetőanyagot - olvasható a Világgazdaság cikkében.
MTI